DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyszerűen el lehetne intézni Ecsődi László felszólalására kétperces időtartamban a választ azzal, hogy amit ő elmondott, az a realitást teljes mértékben nélkülözi. A szolidaritás elvéről beszélt, és ennek hiányát rótta fel a jelenlegi koncepcióban. Én mint gyakorló polgármester, aki '94-98 között fungált, el tudom mondani, hogy a teljes önkormányzati rendszerrel szemben olyan mértékű és mérhetetlen szolidaritáshiány mutatkozott meg az akkori kormányzat és parlament részéről, hogy az kézzel nem fogható. Különösen a kistelepülések kerültek igazán hátrányos helyzetbe. Ez a rendszer, amelyik most a szolidaritás elvét helyezi előtérbe, a kistelepüléseknek jó, és reményeink szerint csökkenteni fogja az önhikis önkormányzatok számát.
Az elmúlt időszakban, ez alatt az előző ciklust értem, semmilyen esélyük nem volt a pályázati rendszerbe való bekapcsolódásra, hiszen nem voltak fejlesztési lehetőségeik, ha a működéshez egyáltalán volt vagyonuk, azt felélték - nemcsak a kistelepülések, hanem a nagyok is -, és ma már a normatíva, amiről Sasvári Szilárd az imént szólt, nem kötött felhasználású, hanem szabad felhasználású; tehát az 5 százalék szja-csökkenés, ami egyébként az előző kormányzat idején 50-ről 25-re csökkent, hasonló mértékű volt, illetve nagyobb volt, mint a mostani, szabad felhasználást tesz lehetővé az önkormányzatok számára.
Ez a szabad felhasználás azt is mutatja, hogy teljes egészében kell nézni az önkormányzati finanszírozási rendszert, ami arra enged bennünket következtetni, hogy ennek nem csak egy szűk szegmensét, azaz 5 százalékát kell kizárólagosan figyelni. Ez pedig a normatívaemeléssel - ha végignézzük, megfigyeljük a bevételi oldalt - az önkormányzati oldalon többlettel jár. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy eljött az önkormányzatok aranykora (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), de ennek ilyen módon való kihegyezése a realitást mellőzi. Elnézést a túllépésért. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés