HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Azt tapasztalom, hogy a képviselők jó része a társadalmi rendszerről szívesebben vitatkozik, mint a társadalombiztosításról. Az előbbi kétségkívül hálásabb téma. Mégis megpróbálnék a társadalombiztosítási költségvetés néhány kérdéséről szólni.
Az egyik: úgy látszik, megcserélődnek az ellenzéki és kormányzati szerepek, tisztelt képviselőtársaim. Ha a kormányzat rendelkezik olyan eszközökkel, hogy a gyógyszerárakat leszorítsa, akkor alig hiszem, hogy van olyan ellenzéki képviselő, aki föl fog állni és tiltakozni fog, hogy miért szorították le a gyógyszerárakat. Szeretnénk ezt látni. Azt gondoljuk, attól félünk, hogy ez a jelenlegi gyógyszerkassza nem lesz elegendő, mert félelmeink szerint önök nem fognak sikert aratni a gyógyszerárak leszorításában. Ennek sok oka van természetesen.
Kevesen írtak nálam keményebb elemző cikkeket ebben a Házban a globalizáció és a vadkapitalizmus vadhajtásai ellen, úgyhogy a vitának ebbe a részébe nem szeretnék beleszólni, de azért amit Babák képviselőtársam mondott a GDP-vel kapcsolatban, igen rosszul idézte a szavaimat. Én azt mondtam, hogy irracionális lenne, bár jól hangzana azt követelni, hogy a nyugdíjak a GDP teljes növekedésének, plusz az infláció arányában növekedjenek. De a GDP felének legalább hozzá kellene járulnia az inflációhoz, hogy egy reális nyugdíjarány alakuljon ki, és kormánypárti szakértőt kértem kölcsön magamhoz, illetve képletesen, az MDF szakértőjét, az ő 8 százalékos jóslatát idézvén, hozzá az 5 százalékos GDP-növekedést, és így mondtam azt, hogy 10,5-11 százalékos nyugdíjemelés lenne a reális szerintem, és ez az, amit ki is tudna fizetni az államháztartás is.
(22.10)
Még egyszer utalnék arra, amit elfelejteni látszanak tisztelt képviselőtársaim, hogy a 2000-es nyugdíjat a 2000-es beszedett pénzekből (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) fogják kifizetni, és nem Bokros vagy Schamschula vagy mások...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés