ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnálom, hogy nincs itt Szekeres úr, mert végighallgattam Szekeres Imre képviselőtársamat, és szeretnék tőle kérdezni valamit.
Most tulajdonképpen mit akar, milyen álláspontot képvisel az MSZP? Szerintük növelni szükséges a költségvetés újraelosztási szerepét, vagy nem. Sőt, továbbmenve: szerintük növelni kell ezek szerint a jövedelemkoncentrációt, vagy sem?
Azért kell ezt megkérdeznem, mert úgy tudom, az MSZP a monetarista-libertariánus eszme alapján áll, és most úgy tűnt, vagy úgy tűnhetett, hogy minden egyes tételnél több pénzre lenne szüksége az MSZP-nek, erre, arra, amarra; különösen kifogásolták a beruházások szűkülését, illetőleg azt, hogy nem bővül az összes létező létesítménnyel, amelyeket Szekeres Imre felsorolt. Ha ez igaz, hogy bővíteni kell a lehetőségeket, akkor kezd közeledni az álláspontunk, és ezt örömmel konstatálnám, de akkor Surányi úr védelmét is abba kellene hagyni! Az elmúlt 4 év alapján némi önkritikát kellene gyakorolni, mert itt bizony ellentmondás van. Nem lehet úgy csökkenteni valamit, hogy közben növekedjen is.
Ha pedig továbbra is kitart a monetarista-libertariánus szemlélet mellett az MSZP, akkor sajnálom, de azt kell mondanom, hogy ami elhangzott, az csak szemforgató propagandafogás volt.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés