BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés csekély Maradványa! A Magyar Igazság és Élet Pártja nem értett egyet azzal, hogy egy hét alatt történjen meg a költségvetés vitája, sőt frakcióvezetőnk a módosító indítványok beadásának későbbi lezárására is javaslatot tett a házbizottságban, de nem talált meghallgatásra.
Ugyanakkor abban a kérdésben, hogy ebben az erőltetett menetben történjen-e a tárgyalás vagy sem, megtörtént a szavazás. Mi nem támogattuk, de hétfőn, az ülés kezdetén az Országgyűlés úgy döntött, hogy ebben a menetben kíván ezen a héten tárgyalni.
(8.10)
Ezt nyilvánvalóan tudomásul vettük, és ezek szerint arra készülünk, hogy a mai nap szóljunk hozzá az elfogadott napirend szerint, amit - még egyszer mondom - nem támogattunk, de tudomásul vesszük, hogy a többség elfogadta. Tehát ha tetszik, abban a kérdésben, ami ennek az ügyrendi szavazásnak a témája, a szavazás már megtörtént.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés