BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szalay Gábor képviselőtársamnak a költségvetéssel kapcsolatos megjegyzéséhez az alábbi kiegészítést tenném.
A 2000. évi költségvetési törvényjavaslat terület- és vidékfejlesztéssel, területi kiegyenlítéssel, területi gazdaság- és infrastruktúra-fejlesztéssel közvetlenül, illetve közvetve összefüggő előirányzatai a valóságban így alakulnak: a központi költségvetésből az előző év 425 milliárd 887 millió főszámával szemben 495 milliárd 310 millió, vagyis lényegesen nagyobb összeg jut a környezetvédelmi, területfejlesztési, vidékfejlesztési programokra. A külföldi segélyprogramok által támogatott összegekből 22 milliárd 615 millióval szemben az idén 48 milliárd 814 millió - azaz több mint kétszerese a képviselő úr által elmondottaknak -, és jelentős a privatizációs bevételek ráfordításaiból is a területfejlesztésre, vidékfejlesztésre, fordítható összegek nagysága. Mintegy 34 féle típusú Phare-segélyprogram a különböző minisztériumok fejezeteiben jelenik meg. Szívesen felajánlom segítségemet ezeknek a tanulmányozásában.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés