BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt órában több olyan kérdés merült fel, amire akkor még tévéidő híján nem tudtam reagálni, és ezért nagyon röviden szeretnék rá visszatérni.

Az egyik: Ughy képviselő úr ma ismét elmondta, hogy a rossz médiatörvény a ludas. Kénytelen vagyok ismét elmondani, hogy ez egy közös alkotásunk volt, akkor még léteztek konszenzussal alkotott törvények is, csak a kisgazdák nem szavazták meg, úgyhogy a felelősségünk is közös érte.

A másik kérdés: Juharos képviselő úr ma ismét folytatta azt a gyakorlatot, hogy itt a parlamentben támadja a főpolgármestert és a Fővárosi Önkormányzatot. (Ughy Attila: Van miért!) Ezt szabad, csak nem illik, hiszen az érintett nem tud rá válaszolni, és Juharos képviselő úrnak van módja a Fővárosi Önkormányzat testületi ülésén elmondani mindazt, amit itt elmondott, és tudnak is rá válaszolni.

Ehhez hozzátartozik egy érdemi kérdés is: itt ma azt hallottuk önkormányzati kérdésekben felszólaló képviselőtársainktól, hogy az az önkormányzat-finaszírozási megoldás, amelyet önök alkalmaznak, jó a kicsiknek, jó a nagyoknak, még a megyei városoknak is jó, és Juharos képviselő úrtól még az is elhangzott, hogy még a fővárosi kerületeknek is jó. Akkor ki az, akinek nem jó? A fővárosnak. Egyszerű kivonással megállapítható. Ez a dolog célja, ha önöknek igazuk van abban, hogy mindenki másnak jó.

Végül az utolsó megjegyzésem: amikor önök és az államtitkár úr Keller László felszólalására reagáltak, akkor az ÁPV Rt.-ről mondottaknak csak egy kis részletére tértek vissza, csak a lényegére nem. Arra ugyanis, hogy a privatizáció lényegében leáll, ezzel önök megfosztják a költségvetést attól, hogy privatizációs bevételekről eldönthesse, hogy mire fordítja.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu