BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt szeretném kihasználni az alkalmat, miniszter úr, hogy ebédidőt biztosítva az államtitkár úrnak bejött a vitára, és megismételjek egy megjegyzést, amit a távollétében egyszer már megtettem. Az expozéban hétfőn a miniszter úr a következő mondatot engedte meg magának: "Meg kellett küzdenünk azokkal az úgynevezett prognózisokkal is, amelyeket ellenzéki politikusok és a hozzájuk kapcsolódó vagy csatlakozó gazdasági és pénzügyi kutatók, elemzők, újságírók készítettek a gazdaság és a költségvetés lejáratására."

Miniszter Úr! Az ilyen típusú mondatok a Fidesz-kormány egy miniszterétől megszokottak - de Járai Zsigmond kollégámtól nem. Nem helyes a közgazdász szakmát így átpolitizálni, ilyen átpolitizálódását beverni a közvéleménybe; bízzuk rá a prognóziskészítő intézetekre, akik se nem kormánypárti, se nem ellenzéki számokat keresnek és kutatnak, hogy a maguk véleményét kialakítsák, és kerüljük az ő stigmatizálásukat.

Rátérve a felszólalásomra, az a megbízásom, hogy összefoglaljam a szabad demokraták véleményét az öt napja húzódó költségvetési vitában. Két kérdéssel szeretnék foglalkozni: a vita főszereplőjével és a vita főbb kérdéseivel.

Ennek a vitának, ennek a költségvetési vitának a főszereplője, tisztelt Országgyűlés... - na, mit gondolnak, ki volt? Nem Orbán Viktor, nem Járai Zsigmond... (Mádi László: Bauer Tamás!) Nem, nem én - Bokros Lajos! Bokros Lajos, mégpedig három értelemben is. (Mádi László: Feltámadt?) Egyrészt azért, mert őt emlegették itt a legtöbbet, őt és az ő programját emlegették mindig (Perlaki Jenő: Óvatosan!), amikor egy kormánypárti képviselő arról beszélt, hogy kevesli azt, ami nyugdíjakra, azt, ami önkormányzatokra, azt, ami oktatásra, azt, ami rendőrségre jut. Akkor jött Fidesz-oldalról Bokros Lajos - mint ahogy annak idején azt hallottuk mindig, hogy bezzeg Amerikában meg verik a négereket, emlékszünk még rá. Tehát ebben az értelemben volt Bokros Lajos a főszereplő.

(15.20)

De főszereplő volt abban az értelemben is, hogy a legtöbb dolog, amivel kormánypárti képviselőtársaink - ha szabad ezt a kifejezést használnom - dicsekedtek ebben a költségvetési vitában, hogy megszűnt a tandíj, itt az új családtámogatási rendszer, leépítjük a nyugdíjreformot, és sorolhatnám. Ez mind-mind arról szól, hogy azzal vívunk harcot, amit a szocialista-szabaddemokrata koalíció Bokros Lajos és mások reformjaival a megelőző négy évben csinált. Időnként nem is tudom, hogy ha mi nem csináltuk volna azt az elmúlt négy évben, akkor mi jutott volna egyáltalán az eszükbe gazdaságpolitikában és társadalompolitikában.

De a legfontosabb, amiért Bokros Lajost tekinthetjük e költségvetési vita főszereplőjének, az a következő. Mádi László képviselő úr tegnapi felszólalásában azzal kezdte, hogy emlékeztetett bennünket arra, hogy Szlovákiában, Romániában, az egykor példaképként emlegetett Csehországban milyen válságos helyzetben van az államháztartás - és igaza van! Szembeállította ezzel azt, hogy bezzeg Magyarországon minden nemzetközi és belső megítélés szerint stabil a gazdaság és ezen belül az államháztartás helyzete. (Dr. Juharos Róbert: Így van!) Igaza van, ez a helyzet. Csakhogy, ugye, emlékszik még Mádi képviselő úr arra, hogy mondjuk, a '95. februári parlamentnyitáskor Szájer József Fidesz-frakcióvezető akkor fordított összehasonlítást alkalmazott? Azt mondta el, hogy milyen sikeres a cseh és a lengyel gazdaság, hogyan növekszik, szemben a magyarral. Miért is? Azért, mert Csehszlovákiában és Lengyelországban három-négy évvel korábban megcsinálták a stabilizációt!

A magyar gazdaság most azért olyan stabil, azért növekszik 1996 harmadik negyedéve óta biztonságosan és viszonylag kiegyensúlyozottan, mert 1995 márciusától - Bokros Lajos és Surányi György vezetésével, ahogy egyesek szeretik emlegetni az utóbbi időben, egyébként helyesen - végrehajtottuk azt a keserves stabilizációt.

Két értelemben is Bokros Lajos a főszereplője ennek a költségvetési vitának, és a megalapozója ennek a költségvetésnek. Egyrészt abban az értelemben, hogy az, hogy '96 óta, tehát most már ötödik éve kiegyensúlyozottan növekszik a magyar gazdaság, annak a stabilizációnak köszönhető, amely Bokros nevéhez fűződik, azoknak az áldozatoknak, amelyek a magyar társadalom nevéhez fűződnek, és amelyet 1995-96-ban a magyar társadalom meghozott. Ettől lett versenyképesebb a magyar gazdaság és ettől lett kiegyensúlyozottabb a magyar gazdaság helyzete! Enélkül önöknek nem lenne mit elosztani!

Másodszor - és ez legalább ilyen fontos, erről tegnapelőtti felszólalásomban röviden beszéltem - az adósság. Önök, ugye, el szokták mondogatni, hogy 800 milliárd forintot kell kamatteherre fordítani - ma is elhangzott. De ha nem lett volna, kedves Juharos képviselő úr, stabilizáció, és nem lett volna a másik ilyen "Amerikában verik a négereket", azaz az energiaprivatizáció, ami még a tb-költségvetés vitájában is elhangzik; ha ez nem lett volna, akkor ma nem ennyi lenne a kamatteher, hanem ennek a másfélszerese legalább! Azért csak ennyi a kamatteher, azért lehet annyit elosztani, mert ez volt! Ebben az értelemben is Bokros Lajos meg az egész MSZP-SZDSZ-koalíció az, akinek köszönhetik azt, hogy ilyen alapokon lehet 1999-ben 2000-re költségvetést készíteni.

Az imént Weszelovszky képviselő úr azt mondta, hogy összehasonlította a 2000. évi költségvetést az 1996-ossal, és megállapította, hogy a főösszeghez képest a rendőrségre mennyivel fordítanak többet. Igaz? (Dr. Weszelovszky Zoltán: Figyelembe véve az emelkedést!) Igen, igen. Ezt elmondhatta volna még nagyon sok területre vonatkozóan is, ugyanis a főösszegből a kamatteherre sokkal kevesebbet kell fordítaniuk, mert az adósságot a Bokros meg a Suchman meg a Keller meg a Gál javaslatára csökkentettük, hiszen a privatizációs bevételeket adósságtörlesztésre fordítottuk - ezért tud Weszelovszky képviselő úr arról beszélni, hogy többet tudnak a rendvédelmi szervekre fordítani a költségvetés főösszegéhez képest, és ezért mondhatják itt többen kormánypárti képviselők, hogy többet tudnak a főösszeghez képest önkormányzatokra meg jóléti kiadásokra fordítani, és így tovább, és így tovább. (Perlaki Jenő: Ez kormánypárti hozzászólás kezd lenni!) Nem kormánypárti ez a hozzászólás, hanem ez a hozzászólás arról beszél, hogy mindaz, amivel önök most dicsekednek, mind abból fakad, amit az előző kormányzat idején megcsináltunk. Tudniillik a közgazdasági folyamatokban - és gondolom, ebben megerősít engem a pénzügyminiszter úr mint kolléga - időbeli késleltetések működnek. (Dr. Horváth János: Nagy tévedés!)

Buza Attila, ócsai polgármester úr mondta, hogy azt mondja az állampolgároknak, akik nála érdeklődnek, hogy forduljanak az előző kormánypárt képviselőihez. Nos, én pedig azt kell hogy mondjam, hogy amikor arról van szó, hogy miért van baj a gázközmű-ügyekkel és egyéb ügyekkel, akkor forduljanak az azt megelőző kormányzati kormánytöbbség képviselőihez, hiszen azért az adósságért, ami felhalmozódott, és ami a csúcsát 1994-ben érte el - Weszelovszky képviselő úrhoz különösen mint az MDF képviselőjéhez szólok, abban az egész időszakban, amíg át nem ült a Fideszhez az első ciklus végén -, bizony az MDF-kormány felelős azért az adósságfelhalmozásért! Nem én mondom, Orbán Viktor mondta 1993 novemberében, hogy annak az adósságnak több mint a fele az MDF-kormány idején halmozódott fel, úgyhogy a saját koalíción belül kell elintézni az MDF-esekkel és a kisgazdákkal ezeknek a terheknek a kérdését.

A következtetés: önmagában véve az, hogy a területek nagy részén növekményekről tudnak beszámolni, semmiképpen sem a jelenlegi kormánykoalíció érdeme.

Áttérnék a vita fő kérdéseinek a tárgyalására.

Ahogy végiggondolom ezt az öt napot, mindenki, aki velem együtt hallgatta - nem sokan vagyunk, akik végighallgatták -, a legtöbbet napirendre kerülő kérdés az önkormányzatok finanszírozásának kérdése volt. Diadalmasan közölték, hogy ez az első év, amikor reálértékben emelkedik az önkormányzatok összes támogatása. Jól tudjuk, hogy ez nem igaz, 1998-ban is emelkedett 3,6 százalékkal. Az igaz, hogy 1994-ben és 1995-ben nem emelkedett, de hogyan is emelkedhetett volna, amikor a hatalmas adósságterhek és a stabilizáció miatt nemcsak az önkormányzatok, hanem minden terület támogatását reálértékben mérsékelni kellett, hogy önök most többet tudjanak elosztani!

Wekler Ferenc és Kóródi Mária elemezték a szabad demokraták részéről a vitában azokat a következményeket, amelyek abból fakadnak, hogy ha nő is reálértékben az önkormányzatok kiadása, de ahhoz képest, ahogy a központi költségvetési szervek kiadásai növekednek, az önkormányzati kiadások lényegesen lassabban növekednek, és ezt a szabad demokraták nem tartják indokoltnak. Mint ahogy nem tartják indokoltnak azt sem - és erről is beszéltek a szabad demokrata képviselők -, hogy 5 százalékkal mérséklik az önkormányzatoknál maradó személyi jövedelemadót. Hiszen ezáltal az önkormányzatok saját rendelkezésű jövedelme, ami pedig az önkormányzatiság pénzügyi alapja, zsugorodik oly mértékben, hogy a rendszerváltás egyik legfontosabb vívmánya, az önkormányzatiság kezd látszattá válni. (Perlaki Jenő: Nem igaz!)

Hasonlóképpen Kis Zoltán beszélt arról a költségvetés vitájában, hogy azok a területfejlesztési törvénnyel kapcsolatos elképzelések, amelyek szintén visszatükröződnek a költségvetésben, hogyan jelentenek centralizációs folyamatokat, és hogyan jelentik a valóságos önkormányzatiság korlátozását. Centralizációs folyamatok persze nem csak ezen a téren vannak. Horn Gábor mutatta be ma délelőtti felszólalásában, hogy az oktatási költségvetés hogyan erősíti a központi oktatásigazgatást a helyi kezdeményezések rovására.

Nagyon fontos kérdésnek tartjuk, hogy az önkormányzatban a kormánynak az a hajlama - ezt a szót használom: hajlama - is tükröződik, hogy a hatalommegosztás olyan fontos intézményei, mint az egész bírósági rendszer vagy az ombudsmani intézmény, pórul járjanak a pénzügyi osztozkodásban.

A vitának egy másik alapkérdése az infrastruktúra fejlesztése volt. Ez a kérdés egy általános gazdaságpolitikai kérdéshez is elvezet, erről tegnapelőtt, a plenáris ülés esti szakaszában magam is beszéltem. Azt a lehetőséget, ami a költségvetési kiadások reálértékének emelkedése esetén előáll, ami 1998 óta van meg a magyar gazdaságpolitikában, fel lehetne használni arra, hogy a költségvetés kiadásain belül a jövőt megalapozó, tőke jellegű kiadások részesedése növekedjék. Ez jelentené valóban a jövő megalapozását! Ez a költségvetés azonban nem ilyen, hiszen a tőkekiadások részesedése a költségvetés összes kiadásából csak annyival nő, hogy ellensúlyozza az idei, tehát a '99-es csökkenést.

(15.30)

'98-hoz képest 2000-re a Fidesz-kormány költségvetési politikájában a folyó kiadások dominanciája erősödik a tőkekiadások, a jövőt megalapozó kiadások rovására, és a hároméves előretekintés szerint ez a folyamat egészen 2002-ig, a ciklus végéig folytatódik, persze ha komolyan lehet venni ezt az előretekintést, de bizony választásokhoz közeledve ez a tendencia nagyon is valószerű.

Az infrastrukturális fejlesztések áttekintése megerősíti ezt az általános következtetésünket. A költségvetési vitában Kovács Kálmán és T. Asztalos Ildikó foglalkozott az infrastrukturális beruházások elmaradásával, lelassulásával.

Weszelovszky képviselő úr szómágiával vádolta az ellenzéket. Hadd hozzak egy szemléletes példát a szómágiára: amikor Asztalos Ildikó elmondta azt, hogy milyen elmaradás várható az autópálya-építésben, hogy - sokan elmondták - egy méter autópálya sem épül ebben az évben, akkor az államtitkár úr azzal válaszolt, hogy felsorolt egy csomó olyan tervet, amelynek 2001-re esik az előkészítése, és jó, ha 2002-re a megvalósítása. Tehát a tízéves 600 kilométeres autópálya-programból, ami szómágiának alkalmas, a valóság az, hogy a '99-es és a 2000-es költségvetésben érdemi fejlesztések nem lesznek. Ennyit a szómágiáról.

További vitatéma volt a Fidesz-kormány társadalompolitikájának költségvetési megjelenése. Ez egy örök vita közöttünk. A gyermeknevelés támogatásáról szólva Béki Gabriella elemezte újra azt, hogy az a támogatáspolitika, amelyik elsősorban adókedvezményben és a gyed újrabevezetésében jelenik meg, és belemegy, vállalja a család pótlék most már második évben való elértéktelenedését, ez a támogatási politika nyilvánvalóan - szemben az egykori választási ígéretekkel - különbséget tesz gyermek és gyermek között, és a jól szituált többséggel szemben a jelentős számú, lemaradó szegény kisebbség gyerekeit diszkriminálja.

Juharos képviselő úr néhány perccel ezelőtt a családtámogatási rendszerük igazolására vélt idézni KSH-adatokat. Nos, én hadd idézzem fel a nem ma, hanem körülbelül egy hónappal ezelőtt megjelent Tárki társadalmi monitorvizsgálatot - talán a Tárki nem idegen fideszes képviselőtársainktól -, amely vizsgálat azt mutatja, hogy '99-ben, tehát már a Fidesz-kormány idején, a '99 tavaszi adatokat a '98 tavaszival összehasonlítva, a társadalmi különbségek tovább növekedtek, a felső két decilis jövedelme növekedett a legjobban, szemben a másik nyolc decilissel. Ehhez bizonyosan hozzájárult az a támogatási politika, amely a legmagasabb jövedelműeknek juttatta vissza a különféle támogatásokat, amelyeket - valljuk be - a Bokros-csomag idején nem élvezhettek. Ez tehát a társadalom szétszakítását eredményező politika.

Mint ahogy ebbe az irányba mutat az a munkanélküliséggel kapcsolatos politika, amelyről oly büszkén beszéltek ebben a költségvetési vitában is, amelyik egyfelől kilenc hónapra rövidíti a munkanélküli-segélyt - ami még abból a szempontból is problematikus, hogy itt egy biztosításról van szó, amelyre hosszú éveken keresztül fizették a munkanélküliségi alaphoz való hozzájárulást a foglalkoztatottak és a munkáltatóik, és egyoldalúan csökkenteni a járadékot igencsak problematikus lépés -, másfelől pedig a jövedelempótló támogatást szüntetné meg, ami pedig a legalul lévőket hozza reménytelen helyzetbe. Az pedig, hogy azt a több százezer embert közmunkához lehet ilyen idő alatt juttatni, és hogy ennek nem nagyobbak lesznek a költségei, mintha nem ezt csinálnák, ez minden szakértő szerint egy felettébb problematikus kérdés.

Még egy sajátossága van ennek a költségvetésnek, ami a vitában nagyon sokrétű megvilágítást kapott: ez az elmúlt tíz év legátpolitizáltabb költségvetése. A politikai megfontolások, akár a 4,4 milliárdos országkép-előirányzat, amely nem titkoltan belpolitikai célokat szolgál; akár a szintén ideologikus irányban folytatott millenniumünneplési kampány, aminek a talán már idei, de mindenképpen jövő évi költségvetési kiadása lesz a teljesen értelmetlen koronaáthelyezés, ami megismétli azokat a kiadásokat, amelyeket a Nemzeti Múzeumban egyszer már végrehajtottak, ez is 150 millió forint; akár a címzett és céltámogatások tétele, ahol a szétosztás szemlátomást és sokoldalúan vitatottan politikai jellegű (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem igaz!), de kiváltképp az, ami a Nemzeti Kulturális Alapban vagy a történettudományi intézetek közötti pénzátcsoportosítással történt - mint erről Pető Iván beszélt -, mindezek bizony olyan mértékben átpolitizálttá teszik ezt a költségvetést, amire 1989-90 óta nem volt példa.

"Befektetés a jövőbe" - mondta a Fidesz vezérszónoka a vita kezdetén. Nos, azt hiszem, a szabad demokrata és általában az ellenzéki felszólalók sokoldalúan mutatták meg, hogy a jövőbe való befektetésként ez a költségvetés aligha jellemezhető. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: A Bokros-csomag volt a befektetés a jövőbe!) Igen, a Bokros-csomag volt a befektetés a jövőbe, így van! (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ugyan!) Abba a jövőbe, ami... (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Azt hiszem, hívőknek ez ajánlatos.

A másik oldalon elhangzott...

Forrás: parlament.hu