DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az előbbi felszólalásban is elhangzott az, hogy a költségvetés mostohán bánik az ombudsmani hivatallal, a bíróságokkal. Én a bíróságokkal kapcsolatos kérdésről később szeretnék beszélni.

Az ombudsmani hivatallal kapcsolatban szeretném elmondani azt, hogy ebben az esztendőben, tehát az új költségvetési évben 20 millió forinttal kap többet az ombudsmani hivatal, mint a '99. évben. Ez magában nem jelent nagy összeget, de ha azt veszem alapul, hogy a teljes kiadási oldala 550 millió forint, akkor ez a 20 millió forintos tétel mégiscsak tétel.

Szeretném megjegyezni - ami sérelmes volt az alkotmányügyi bizottságnak is kiosztott levél szerint -, hogy egy olyan intézmény felállításáról van szó, amely 1995-ben jött létre ténylegesen; jogszabályilag korábban, de a felállításra '95-ben került sor. Hosszú ideig a felállítással kapcsolatos összegszerűségek jelentek meg a költségvetésben - de elértünk egy fejlettségi fokot, most a dologi összegek csökkennek! Az ombudsmani hivatal kiadási eltérése összesen 16,6 millió forint ehhez a költségvetési tételhez képest. Arra szeretnék hivatkozni, amit Turi-Kovács Béla képviselő úr mondott az előbb.

Mindannyian szeretnénk sokkal több pénzt adni. Ennyi van, és azt hiszem, hogy ezt nagyon igazságosan, nagyon normálisan és a működés teljes körű biztosítása érdekében adja a kormány ebben a költségvetési javaslatában.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu