DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csupán arra szeretnék reagálni, hogy az előbb elhangzott egy olyan kitétel, amely szerint a szakszervezetekkel diszkriminatív módon bánna a törvény. Ez nem felel meg a valóságnak. A szakszervezetek ugyanolyan besorolásban lévő társadalmi szervezetek, mint az összes többi.

1990-ben, amikor a szakszervezetek kezelésében lévő ingatlanok kezelői jog helyett ingyenes használatot kaptak, a '97-es törvény szerint iroda és egyéb elhelyezési célokra megkaphatták tulajdonba. Ez a törvény azt mondja, hogy nemcsak az irodahelyiséget, hanem a működéséhez szükséges helyiségeket is meg kell kapni, ha ingyenes használati joggal rendelkeztek, és ugyanakkor azóta birtokon belül is vannak. Tekintettel arra, hogy a törvény ismeri a közös tulajdonba való tulajdonjuttatást, ha a szakszervezet a törvénymódosítás szerinti értékhatáron felüli, tehát a mértéken felüli részt hasznosította, aminek a jogossága külön téma, de, mondjuk, kizárólagosan használta annak 30-40 vagy 45 százalékát, a törvényjavaslat szerint minden további nélkül ilyen tulajdoni hányadban tulajdonjogot szerezhet.

Az törvény azt preferálja, hogy a tényleges használó kapja meg, tehát aki közvetlenül vagy valamilyen közvetett jogon használja az ingatlant, és így, ha szabad ezt a durva kifejezést használni, az esetek túlnyomó részében családon belül marad a tulajdonszerzés.

Egyben szeretnék pontosítani: tulajdonelvonás nem történt. Ezek az ingatlanok mind állami tulajdonban voltak, bizonyos társadalmi szervezetek kezelésében, a kezelői jog megszűnte után, kilenc évvel a történteket követően megpróbálja az állam a resztlikérdésben, mert többségében megtörtént (Az elnök csenget.), tulajdonba adni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu