DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Általam mélyen tisztelt Elnök Asszony! Igen tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés elkészítésével kapcsolatban egyetlenegy szempontkomplexumra szeretném az igen tisztelt államtitkár úr figyelmét felhívni. Nevezetesen arra, hogy, megítélésem szerint, a költségvetés elkészítésekor nem kellő súllyal vették figyelembe az illetékes szakemberek az úgynevezett kártérítés kérdését, azokat a kárrendezési problémákat, illetőleg ezeknek a financiális konzekvenciáit, amelyekért közvetlenül vagy közvetve a költségvetés kell hogy helytálljon. Mire gondolok? Alapvetően az igazságszolgáltatás téves, megalapozatlan vagy netán perújítás vagy alkotmánybírósági döntések kapcsán felmerülő kárrendezési igényeire, illetve konzekvenciáira.
Tekintettel arra, hogy mindannyian ismerjük az igazságszolgáltatási - vagy talán mondhatnám azt, hogy a bírósági rendszerbeni - önálló hatalmi ág gyakorlásához fűződő monopolisztikus és - megítélésem szerint - nem kellően indokolt igényt és de facto helyzetet, rá kell mutassak annak az anomáliának a lényegére, hogy az igazságszolgáltatás által elkövetett hibákért nem az igazságszolgáltatási apparátus, hanem helyette a költségvetés kell hogy helytálljon, mert ilyen a magyar jog. Természetesen ebből következik az az álláspontom, hogy talán téves volt a jogalkotónak az az elképzelése, amely ezt a teljesen önálló hatalmi ágat kiszakította az állami élet egészéből, ugyanakkor meghagyta az állam felelősségét.
Tehát ez egy olyan alapvető szemléletbeli disszonancia, amelyet az Igazságszolgáltatási Tanács elé javaslok terjeszteni, és az ő írásbeli és indokolt álláspontjukat javaslom az igen tisztelt Magyar Országgyűlés előtt kifejtetni. Teljesen függetlenül attól, hogy az Igazságszolgáltatási Tanács vezetője interpellálható-e vagy sem, de adjon egyértelmű választ, hogy milyen módon gondolja az igazságszolgáltatási anomáliákért való felelősségvállalást átterhelni egy tőle állítólag, hogy úgy mondjam, a montesquieu-i elvek szerint független hatalmi ágra; nem akarok itt vulgáris példákat hozni, de a más kötelezettségével azt a bizonyos csalánt simogattatni.
Ehhez hasonló és ezzel paralel gondolat ugyancsak a költségvetés vonatkozásában, hogy - álláspontom szerint - nem kellően megtervezett a belügyi szervek által netán okozott károk rendezési káralapja. Éppen az elmúlt héten olvastam a médiában, hogy két év előzetes letartóztatás után helyzetek szabadlábra egy polgárt. Ezért ki fog felelni anyagilag, morálisan? Természetes, hogy a költségvetés.
(14.00)
De hogy jön ahhoz bárki - ha önmagát állítólagosan jogásznak minősíti -, hogy a saját felróható hibája miatt mást tegyen, a költségvetést tegye felelőssé? Mint a Magyar Országgyűlés tagja, tiltakozom ez ellen a mentalitás ellen! Az ilyen esetben - ismét vulgáris kifejezést fogok használni, de tudatosan, éppen azért, hogy rávilágítsak a dolog tarthatatlanságára - az illetékesnek kutya kötelessége lenne, hogy közvetlenül vállaljon felelősséget. (Varga Mihály: A vagyonával?) Mindennel! A polgári törvénykönyv 349. §-a szerint "és a vagyonával, ha felróható a károkozás". Az, aki egy közfeladatot elvállal, ha már vindikálja magának azt a hatáskört, hogy egy polgárt az alapvető emberi jogába, a személyi szabadságába durván beavatkozva korlátozzon, akkor azt megalapozottan tegye. Nem az állami kényszerintézkedések ellen lépek fel, hanem a megalapozatlan önkényeskedések ellen. Majd ha saját magának felelnie kell, akkor majd rájön arra!
Lehet, hogy van olyan képviselőtársunk, aki most feleslegesnek tartja, hogy odafigyeljen az elhangzottakra (Varga Mihály, a beszélgető ellenzéki képviselőkre mutatva: Már tiltakoznak.), de talán nem véletlenül - talán a személyes érintettség kapcsán. Nem kívánok senkire rámutatni, de mindenesetre aki a problémával szemben nem nyitott, aki nem úgy gondolja, hogy a másik ember alapvető emberi joga tiszteletet érdemel, annál fel kell merülnie az alkalmasság kérdésének, hogy ebben a nagy tiszteletű Házban, a nagy ősök emlékének a színe előtt és székében a hangját hallathassa.
Túlmenve az elmondottakon, szeretnék rámutatni, hogy ugyancsak a költségvetés kialakításánál hiányolom azt, hogy például az Országos Rádió és Televízió Testület tekintetében egy kártérítési alapot nem megfelelően képzett a költségvetés. Anélkül, hogy most nevesítenék bármilyen televíziós csatornát vagy bármilyen társaságot, nem kizárt a kártérítési per, egyszerű tévedés miatt. Minden tiszteletem egyébként az ORTT vezetésének, de hiszen ők is emberek. A költségvetésnek alapot kellett volna képeznie, megfelelő alapot az emberi vagy testületi tévedések kompenzálására. Mert hiszen ha kárt okoztak, azt valahogy rendezni kell.
Vannak természeti csapások, hiszen mindannyian tudjuk, hogy sajnos globális mértékben egyre súlyosabb módon kell elviselnünk a légkör-felmelegedés objektív következményeit, nemcsak a Kárpát-medencében, hanem másik földrészen is, hiszen tudjuk a sajtóból, a televízió híradásaiból, a CNN adásaiból, hogy Dél-Amerikában, Közép-Amerikában, Ázsiában micsoda hatalmas károkat okoznak. Idén Magyarországon sajnos több váratlan természeti katasztrófa sújtott mindannyiunkat, illetőleg közvetve a költségvetést. Talán célszerű lett volna levonni ebből azt a konzekvenciát, hogy ez a folyamat jövőre sem fog csökkenni, sőt nem kívánva, de kellő képviselői vagy jogászi óvatossággal kifejezve talán fokozódni fog, és erre az egyre nagyobb kármennyiségre talán jó lett volna költségvetési eszközökkel is felkészülni.
Ugyanezen gondolatmenetben rá kell mutatnom a környezeti károkra. Szintén a sajtóból tudjuk, hogy van olyan budapesti szemétlerakó, amelynek környezeti terhelése jelenleg vizsgálat tárgyát képezi. Nem akarok továbbmenni ezen a témakörön, mert amíg nincs egzakt bizonyíték, amely az igen tisztelt Ház rendelkezésére áll, addig nem érzem magam felhatalmazva ezt túllicitálni. De igenis semmi okunk nincs arra, hogy feltételezzük, hogy környezeti károk kompenzálására nem kell felkészülnünk. Talán a múlt hibái vagy bűnei következtében, talán egy vidéki szemétlerakóhely kármentesítése következtében - tudatosan nem nevesítek semmit, mert itt nem arról van szó, hogy egy-egy környezeti kár helyét megjelöljem, hanem a költségvetés szempontjairól - ugyanakkor bármennyire is kerestem a költségvetésben, nem láttam erre megfelelő mértékű kompenzációt.
Befejezésül, hogy úgy mondjam, a környezetszennyezés egy speciális vonatkozására szeretnék rámutatni, a pénzügyi környezet szennyezésére, a bankkonszolidációra. Egyetlen nevet fogok említeni, mert hiszen a sajtó gyakorlatilag naponta említi a Budapest Bankot, amelynek a kiváló privatizációja folytán még idén is, sőt állítólag jövőre is a költségvetésnek helyt kell állnia.
Mélyen tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon sajnálom, hogy én a magam eszközeivel nem találtam a költségvetés tervezetében, az előterjesztésében megfelelő kompenzációt, és indítványozom, hogy ha nem is ebben a naptári évben, ha nem ebben a költségvetés-tervezetben, de a jövő évi hasonló joganyagban súlyozott mértékkel szíveskedjék ezt figyelembe vetetni mindannyiunk érdekében. Mindannyiunk közös érdeke a konszolidált, biztos költségvetés, a mindannyiunk számára megnyugtató jog- és gazdasági biztonság, mert hiszen csak ebben az esetben fogjuk elnyerni a nemzetközi pénzvilág tiszteletét.
Köszönöm, hogy meghallgattak. Köszönöm, elnök asszony. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés