DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előbbi fenyegetésemnek megfelelően szeretném folytatni azt a rövid összegzést, amelyet a Kisgazdapárt részéről az imént már megkezdtem.

Tisztelt Ház! Mi úgy gondoljuk, hogy mindannyiunknak, de a Kisgazdapártnak különösen fájdalmas az, hogy ez a költségvetés azokra és csak azokra a prioritásokra adott lehetőséget jelentősebb fejlesztésre, amelyek a költségvetésben szerepelnek. Nagyon szerettük volna, és nyomatékkal szeretném hangsúlyozni, hogy rendkívüli módon fontosnak tartottuk volna, ha az egészségügy, az oktatás vagy egy különösen elmaradt terület, a most annyira középpontba állított rendet és biztonságot szolgáltató fegyveres testületek részére magasabb költségvetési hányadot lehetett volna biztosítani.

(16.10)

Nagyon fontos lett volna és nagyon fontos, megítélésem szerint a BM-nek meg kell találnia a módját annak, hogy például ezen a területen bizonyos előrelépés legyen, hiszen én azt gondolom, hogy alapjában véve ezek a testületek nemcsak nagyon lemaradtak a bérezésben, hanem leszakadtak. Éppen ma kaptam a szakszervezetektől egy olyan értesítést, hogy egyes területeken a nettó fizetés 28 ezer forint. Ez elfogadhatatlan, én is így gondolom, a Kisgazdapárt is így gondolja.

Ugyanakkor a magunk részéről nagy határozottsággal azt mondjuk, hogy csak egyet lehet tenni: a prioritásoknál azokat kell előnyben részesíteni, amelyek a következő évre bizonyos hozadékot képesek a nemzetgazdaság számára biztosítani. Emelni ugyanis a következőkben csak akkor lehet mindenhol, minden ágazatban, hogyha ezek a hozadékok tényleg a rendelkezésünkre állnak. Ezért volt az - és nem pusztán azért, mert valamelyik minisztérium a Kisgazdapárthoz tartozik -, hogy a hozadékok érdekében kívántuk az FVM költségvetését megemelni. Nem elvtelenül, még egyszer hangsúlyoznám, hanem a hozadékok reményében, és azért, hogy a jövő esztendőben további igényeket tudjunk kielégíteni.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu