ELNÖK: Köszönöm a képviselő úr megértését. A Független Kisgazdapártnak még 8 perc áll rendelkezésére. (Dr. Turi-Kovács Béla: Óriási!) Csak mondom a képviselő úrnak; senkit nem akarunk rábeszélni, hogy fél 10-ig itt legyünk.
Tisztelt Országgyűlés! Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a képviselői felszólalások végére értünk. Megkérdezem Járai Zsigmond pénzügyminiszter urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Járai Zsigmond: Nem.) Nem kíván.
Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében tehát nem az ülés befejezésének hatályával, hanem fél 10 órakor a mai nappal lezárjuk.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló 1997. évi CXLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/1502. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/1502/1-4. számon kapták kézhez.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter úr halaszthatatlan közfeladatának ellátása miatt távol van. Ezért az előterjesztői feladatokat Varga Mihály pénzügyminisztérumi államtitkár úr látja el. (Dr. Rubovszky György: Éljen!) Örülünk.
Először az írásban előre jelentkezett felszólalóknak adom meg a szót. Szólásra következik Oszlár Albert képviselő úr, Fidesz; őt követi Pál Béla.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés