HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaimra tekintettel nagyon igyekszem összefogni még rövidebbre. Az önkormányzatok mellett szintén fontos témaként kell megemlíteni a társadalmi önszerveződések támogatását, amelyben a jelenlegi költségvetés meglepően rossz adatokat mutat. Ebben az évben a társadalmi szervezetek bizottsága két forrásból mintegy 500 millió forintot tudott kiosztani legalább ezer civil szervezetnek. A következő évben 25 százalékkal kevesebbet, legjobb esetben 400 millió forintot tudunk majd kiosztani.

Az önszerveződések ily mértékben való visszaszorítása és visszaszorulása sajnos párhuzamos azzal a tendenciával, amelyet az önkormányzatok is elszenvedni kénytelenek.

Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu