KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A magyar gazdák az 1998. évi választások után a kormány megalakulásakor fellélegeztek, ugyanis úgy tűnt számukra, hogy a független kisgazdapárti földművelésügyi kormányzás rendkívül gyors és kedvező változást fog eredményezni. Így volt ez, hiszen gyakran hallották országszerte, hogy a Kisgazdapárt hatalomra jutása esetén a gyűlés helyszínétől függően másfél órától másfél évig terjedően Magyarországból gazdaparadicsom lesz. Nos ma, a 2000. évi költségvetési tervezet ismeretében elmondhatjuk, sajnos úgy tűnik, hogy a másfél év is kevés lesz. Persze lehet sok mindenre hivatkozni, búzaválságra, időjárásra, piaci zavarra, és valami alapja van is a hivatkozásnak. De mire való lenne a kormányzás, ha nem ezeknek a zavaró tényezőknek az elhárítására vagy csökkentésére? Éppen erre találták ki, és semmi különös dicsekvésre, sem melldöngetésre nem ad okot, ha esetleg némi eredményt sikerül elérni.

A magyar viszonyokat tekintetbe véve viszont lenne egy sor egyéb feladata is a mezőgazdasági kormányzásnak, aminek tükröződnie kellene a költségvetésben. Nem elég szerintünk az, hogy megállapítják, az agrárolló a rentabilitás határait már messze maga mögött hagyva tovább nyílik, melynek egyik oka az alapanyagok aránytalan drágulása. Nem is kívánom itt elsőként a rendszerváltoztatás óta nyolcszorosára emelkedett gázolajárat említeni, hiszen éppen az Országgyűlés döntött úgy, hogy több támogatást kell adni az eddigieknél; a műtrágya, a gépek, a vetőmagvak, a növényvédőszerek, a szállítás költsége több száz százalékos növekedésének az összege, amit a költségvetésnek teljes terjedelmében vissza kellene pumpálni a gazdákhoz ahhoz, hogy az élelmiszerárak úgy maradhassanak alacsonyan, hogy a termelők is megéljenek.

(14.30)

A 2000. évi költségvetésben 97 milliárd szerepel a piacra juttatás és termelés elősegítését támogató rovatban, ez is csak akkor, ha a 10 milliárd tervezett bevétel megvalósul. Ez a jelen helyzetben rendkívül kevés, de sajnos úgy tűnik, ahhoz éppen elég lesz, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja sem fogja megszavazni a költségvetést. Elég lesz, mert a gazdáknak a földalapú támogatás az, ami a legtöbbet segítene, de igénylése rendkívül bonyolult, négy jogvesztő határidő pontos betartása, a részletekben történő kifizetés; a tizedeléshez hasonlítható minden ötödik gazda szigorú, számla szerinti ellenőrzése - napjainkban idézéssel - pont az őszi vetések idején; külön az APEH-ellenőrzés; a visszafizettetés és a bírság veszélye.

Nem ismerte a magyar gazdát az, aki ezeket a rendelkezéseket hozta, vagy nagyon is ismerte, és így biztos lehet benne, hogy nem fog elfogyni a 413 milliárdos álom, de még a 37 milliárd forint sem, vagy ha elfogy, az APEH adminisztrációs hiba miatt nagy részét ugyanis kamatostól visszafizetteti a gazdákkal. A szövetkezetek pedig úgysem kapnak ilyen támogatást, mármint a régiek. Persze arról nem lehet hallani, hogy milyen visszellenőrzése volt az emlékezetes '96-97. évi kétszer 50 milliárdos nagyüzemi tőkeinjekciónak.

Gyakran lehet olvasni a Kisgazdapárt dokumentumaiban, hogy a magyar gazda önkizsákmányoló módon gazdálkodik, és ha éhezik is, reinvesztálja jövedelmét és nem éli fel. Hogy ez mennyire így van, csak értő ésszel és nyitott szemmel ki kell menni vidékre, és akinek szeme van, látja, és akinek füle van, hallja, hogy milyen, nagyüzemektől levetett géproncsokkal milyen hallatlan erőfeszítéssel dolgoznak a magyar gazdák a veszteségért, és az ő veszteségükből tud enni a nyugdíjas is.

De a magyar vidékre kell kimenni, és nem a Komi Köztársaságba vagy Marokkóba szenzációs, soha létre nem jövő üzleteket kötni! A kínai paraszt is másképpen dolgozik. Szövetséget sem a MOSZ-szal és a közismerten jóformán senkit sem képviselő szervezetekkel kell kötni, de ha már ez előfordul, akkor nem álomösszegekről.

A Magyar Igazság és Élet Pártja következetes harcot folytatott a szociálliberális koalíció, a magyar föld külföldiek részéről történő eladása ellen. Véleményünk szerint ez az idegen globalizációs törekvések eszköze volt. Az elmúlt kormány elhatározott célja volt - mert tévesen előre értelmezte az európai integrációt -, hogy a magyar paraszt alól a földet kivásárolja. Ezzel tengerentúli érdekeket szolgált. Ezt nem volt nehéz megállapítani, hiszen ezt szinte nyíltan kijelentették.

A mezőgazdaság jelenlegi vezetői mind ez ideig ne tudtak, vagy nem is akartak a gazdák megmentésére alkalmas programot letenni az asztalra. A támogatásokkal paralel tervezett állami szolgáltatási áremelések is azt jelzik, hogy ennek folytán jövőre jóval drágább lesz a földhivatali szolgáltatás, a vetőmag és a tenyészállat, a minősítési ár növekedése miatt az állami állat-egészségügyi és növény-egészségügyi szolgáltatás és még ki tudja, hogy mi minden. A tőke nélkül a semmire szövetkező gazdák által létrehozott új típusú szövetkezetek ebben a formában nem jelentenek alternatívát. Csak tőkeerős, invesztálásra képes gazdák tudnak majd akaratuk szerint valós szövetkezeteket létrehozni.

Egy régi kedves professzoromat szeretném idézni akkor, amikor ő azt mondta, hogy kit kell támogatni. Úgy gondolta, hogy normális piaci viszonyok lesznek, ezek azonban akkor sem voltak, most pedig még inkább nincsenek. Tehát ő azt mondta, hogy a beteget, a részeget és a bolondot kell támogatni, a többinek van magához való esze, hogy mit termeljen. De azóta még jobban eltolódtak a piaci viszonyok, tehát ez a mondás azóta már nem áll meg, tehát itt látszik, hogy az a támogatás, amit a mezőgazdasági termelők kapnak, egyáltalán nem jótékonykodás a mezőgazdasági termelőkkel szemben.

A mostani politika még mindig inkább a globalizációt, a föld idegen kézre történő eladását segíti elő. A Magyar Igazság és Élet Pártja bízik abban, hogy a mezőgazdasági tapasztalatok megszerzése után még ebben a ciklusban lesznek változások. A minisztérium vezetői belátják, hogy a globalizációt segítik elő a magyar gazdaságban, cserben hagyva és nyomorba döntve a nemzet egy nagy csoportját, a magyar gazdákat, és ezzel rontják az állampolgárok életlehetőségeit is.

Köszönöm figyelmüket.

Forrás: parlament.hu