UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Csak nagyon röviden: sajnálom, hogy Lendvai képviselő asszony nem vett részt a tegnapi vitában, hiszen majdnem ugyanazt fogom elmondani, amit Pető Iván felvetésére is el kellett akkor mondanom.

Az első az: borzasztó nehéz úgy felállítani a tévékuratóriumokat és úgy működtetni azokat, hogy az ellenzék is benne legyen, ha az ellenzéki pártok nem jelölnek - ez az egyik.

A második: nemcsak azzal van probléma, amit most, a mai Magyar Televízióban látunk és ami 1998 nyarán kezdődött, amióta a Fidesz-kormány átvette a hatalmat vagy a kormányzást az országban, sokkal előbbre datálható ez. Datálható ez arra a médiatörvényre, amely médiatörvény következtében a kereskedelmi televíziókat és a kereskedelmi televíziók versenyét a felkészületlen, teljesen felkészületlen közszolgálati televízióra engedték rá. És nem győzöm hangsúlyozni: a nézőszámvesztés, az, hogy a nézők átpártolnak az egyik adótól a másikhoz, nem kifejezetten a Televízió vagy az aktuális kormány hibája, függetlenül attól, hogy ez a kormány most, jelenleg a Fidesz-kormány, az előző ciklusban adott esetben MSZP-SZDSZ-kormány volt; ez annak a hibája, hogy az akkor megszületett médiatörvény bizony nem vizsgálta meg kellőképpen azt, hogy milyen helyzetbe fog kerülni a Magyar Televízió akkor, ha egy szabad versenyben a kereskedelmi televíziók sokkal nagyobb tőkével, esetleg szakmai tapasztalattal rázúdulnak a nézőkre. És ezt, úgy gondolom, mindenféleképpen figyelembe kell venni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu