DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Miniszterelnök Úr! A büntetőeljárásról szóló törvény a bizonyítás eszközeként határozza meg a tanúvallomást.

Tanúként az hallgatható meg a törvény 62. §-a szerint, akinek a bizonyítandó tényről tudomása van. Ha a rendelkezésre álló adatok alapján a meghatározott személy alaposan gyanúsítható bűncselekmény elkövetésével, akkor őt gyanúsítottként kell meghallgatni. Örömmel vettem, hogy ebben a fontos ügyben ez megtörtént; egyébként a véleményem szerint nemzetgazdasági stratégiai kérdés vagy nemzetbiztonsági kérdés is, hogy egy ország aranykészlete megvan vagy nincs meg, vagy hogy milyen körülmények között tűnt el - úgy érzem, ez fontos szempont.

Az a tény, hogy Surányi György jegybankelnökkel a törvény nem tesz kivételt, megnyugvással tölt el. Azt mondom, hogy ebben a '95 óta szövődő ügyben a büntetőeljárást le kell folytatni. Vagy tanúként - ez megtörtént -, vagy gyanúsítottként a jegybankelnök szerepét is tisztázni kell ebben az ügyben, hiszen jegybankelnöki működése alatt egy személyben döntött az aranykészletek eladásáról és kölcsönzéséről.

Köszönöm szíves válaszát. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu