JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a nagyvonalúságot. Nem akarnék az ügyrendi vitába bekapcsolódni, de azt el szeretném mondani, hogy itt nem történt új nemzetközi szerződés. Annak idején a kormány egy nemzetközi szerződést kötött, amelynek a végrehajtásához fogadtunk el egy törvényt - ez egyben volt. Itt most a végrehajtásra vonatkozó néhány pont módosításáról lenne szó. Ilyen módon tehát nincsen új helyzet, már olyan értelemben, hogy nemzetközi szerződést kötöttünk volna.
Ami az én számomra nagyon fontos, és szeretném Simicskó alelnök úrnak elmondani, hogy ennek a törvénynek, lévén kétharmados törvényt módosít, kétharmadosnak kell lenni. Éppen ezért, persze minden tiszteletünk a kormánypárti többségnek, de akárhogy számoljuk, ez nehezen fog összejönni. Ezért szerettük volna mi azt a javaslatot tenni, hogy üljünk le ebben a kérdéskörben beszélni, szót váltani, ezért szerettük volna azt javasolni kompromisszumként, hogy foglalkozzunk az alkotmánnyal, aminek következményeként természetesen e tárgykörben is meg tudjuk majd ejteni a rendezést.
Tudniillik így indulatosan egymásnak feszülünk, a probléma nem oldódik meg. Persze lehet, hogy a későbbiekben is lehet a háromhetes ülésezési rendben elfogadni bizonyos dolgokat, csak szeretném emlékeztetni az alelnök urat, képviselő urat, hogy egyetlenegy javaslatot nem tudtunk normál rendben elfogadni, mindig kivételes és sürgős eljárással, helyesebben Házszabálytól történő eltéréssel lehetett csak, amihez a parlament négyötödének a hozzájárulása szükséges.
Mi úgy gondoljuk, hogy az elkövetkezendő időszakban sokkal jobb volna és sokkal szerencsésebb lenne, éppen a hadsereg átalakítása kapcsán előttünk álló nagy-nagy feladatok miatt egyfajta együttműködő magatartást kialakítani. Mi erre készek voltunk, készek leszünk. Ha erre szükség van, akkor persze állunk rendelkezésre, ha nem, akkor meg tudomásul kell venni, hogy a kormány az elkövetkezendő időszakban is ugyanilyen nyögvenyelős módon fogja tudni lefolytatni (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az előterjesztéseket, mint ahogy eddig tette.
Köszönöm figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés