DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Úgy gondolom, és abban Gidai Erzsébet képviselő asszonnyal teljesen egyetértünk - meg a többiekkel is, függetlenül attól, hogy ki mondja -, hogy a Lajtától nyugatra nagyon-nagyon sok ország elcserélné ezt az ellátórendszert, ha ennyi pénzből tudná működtetni, mint ami ebben az országban van - de ez sajnos a benne dolgozók kárára megy, ez teljesen egyértelmű.

A finanszírozási rendszerek válsága nagyon kényes kérdés. Abban mindenféleképpen egyet kell értsünk, hogy a régi, úgynevezett bázisfinanszírozáshoz képest ez a homogén betegségcsoport szerinti, teljesítményarányos finanszírozás nagy előrelépést jelent, és itt inkább a szakmai protokollok hiánya, illetve az ellenőrzés elégtelensége az, ami talán aggályos és ami hiányzik a rendszerből. Biztos vagyok benne, hogy az egészségügyben dolgozók mindegyike egy még jobb, még hatásosabb és pláne még kedvezőbb finanszírozási rendszert szívesen fogadna.

Bízom benne, hogy egyetlenegy politikai erőnek sem fordul meg a fejében az, hogy a fekvőbeteg-ellátás esetében bárminemű privatizációról beszéljünk. Ha itt a magánszektor bejön, akkor az csak zöldmezősen jöhet be.

(16.10)

Való igaz, az aztán végképp a társadalom kettészakadását jelentené, ugyanis nyilvánvaló, hogy az úgynevezett mazsolázás abban az esetben érvényesülne csak igazán, csak akkor nem a szakmák, hanem a betegek esetében. Úgyhogy bízom benne, hogy erről nem kell vitatkoznunk.

Forrás: parlament.hu