DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Két percben csak annyit mondhatok és azzal kezdem mindenekelőtt, hogy volt egy örvendetes kör a vita korábbi szakaszában, ahol ellenzék és kormánypártok között egyetértés volt a tudomány és a kutatás-fejlesztés támogatásának szükségességében. Ezért tehát a Magyar Demokrata Fórum frakciója, tekintet nélkül arra, hogy az e tárgyban, tehát a XXXIII. fejezettel kapcsolatosan honnan érkezett javaslatok vannak az előterjesztésben, ezeket mind támogatni fogja. Ugyanis nem az a baj, hiszen az igaz, hogy a szürkeállomány és a magyar tudományosság bázisának pótolhatatlanságát olyan sokan hangsúlyozzák, hanem az a baj, hogy még csak meg sem kezdődött a tudományos intézményrendszer átalakítása. Az csak látszólagos indok a 60 milliárd forintos rendkívül alacsony támogatásra, hogy ez egy nagy munka, amit nagyon nehéz végigvinni, azonban azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt időben sem kezdődött meg ennek a rendszernek az átalakítása.
Tehát egyrészt helyes és igaz az, hogy nem a magyar tudományt vagy a tudományosságot, a kutatás-fejlesztést kell általában finanszírozni, persze kell bizonyos prioritásokat megállapítani, azonban ezeket meg kell állapítani. És például egyet máris mondok: a hazai műszaki-természettudományos felsőoktatás anyagi, műszerezettségi helyzetében - mondhatják, hogy hazabeszélek, budapesti Műegyetem, de nem -, ebben a szférában oly mértékben leromlottak az állapotok, hogy ha a bizonyos nagyrendszeri átalakításokig valami itt nem történik, és csak ez a szomorúan szégyenletes 60 milliárd marad, akkor a magyar tudomány helyzetéről csupán monológokat mondhatunk és sirámokat hallhatunk.
Tehát azzal fejezem be, elnök úr, amivel elkezdtem, hogy a XXXIII. fejezet módosító indítványait az MDF támogatni fogja. Köszönöm. (Taps az MDF padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés