DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Arra szeretnék önöknek bizonyítékot szolgáltatni, hogy valójában van a mai részletes vitának köze az önálló orvosi tevékenységről benyújtott törvényjavaslathoz.
(15.30)
Nevezetesen: ha megnézik az ajánlás 6. pontjában Csáky András képviselőtársam módosító indítványát, amely arra irányul, hogy egyebek között a gyógyító ellátás előirányzatának a zártságát is oldjuk fel, amit persze sajnos nem támogatott a bizottság, az, gondolom, többek között azért is van, mert képviselőtársam sem látott garanciát arra, hogy azok a feladatok, amelyek a gyógyító ellátásra hárulnak, ebből a zárt kasszából teljesíthetők. Így egyebek között - tudjuk nagyon jól - a háziorvosi praxisok finanszírozását szolgáló előirányzat mindösszesen 5 százalékkal emelkedhet a következő évben. Én azt gondolom, hogy ez nagyon nehezen alapoz meg egyébként egy fontos, reform értékű lépést, amit a kormány annak szán.
Azt gondolom, hogy itt van például az összefüggés a még nem általános vitára bocsátott, de tulajdonképpen itt a rendelkezésünkre álló törvényjavaslat és a társadalombiztosítás jövő évi költségvetése között.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés