FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor, amikor az agrár-, vidék- és területfejlesztést érintő költségvetési fejezetről és annak a módosításairól tárgyalunk, úgy gondolom, egy alapvető gondolatot meg kell erősíteni, ez pedig a következő: az 1999. évi főösszegnél jelentősen többet biztosít a költségvetés a 2000. évi agrártámogatásokra és fejezetre. Ez az előirányzat egyrészt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezetet érintő közvetlen agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat, másrészt pedig az egyéb kormányzati szerepvállalást foglalja magában.
Az agrár-, vidék- és területfejlesztési célok megvalósítására és támogatására a központi költségvetés az 1999. évihez viszonyítva 2000-re az inflációnál jóval magasabb többletet biztosít. Az e célokra fordítható források 14,4 százalékkal magasabbak az előző évi előirányzatoknál.
A támogatások lehetőséget teremtenek az agrárágazat jelenlegi nehéz helyzetéből való kilábalásra. Az agrárgazdasági támogatások révén, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően mód nyílik arra, hogy a mezőgazdasági termelés versenyképességének és piaci feltételeinek a javítása megtörténhessen, a nemzetgazdaság más ágazataihoz viszonyított esélyegyenlőség megteremtésére, a jövedelemszerzés ösztönzésére és a vidék lakosságmegtartó képességének fokozására is irányuljon.
Az imént említett sokrétű feladat a piacrajutási és intervenciós támogatásokkal, a mezőgazdaság finanszírozását szolgáló hitelek kamattámogatásával, állami kezességvállalással, a mezőgazdasági termelés versenyképességének, termelékenységének, jövedelemtermelő képességének támogatásán keresztül valósul meg. A fejlesztések, a termelő, feldolgozó és értékesítési szerződések létrejöttének segítése is fontos eleme a költségvetésnek.
A feladatok sokaságából is látszik, hogy az elkövetkezendő években az agrárgazdaság költségvetésének összeállítása, megtervezése különösen összetett feladat, mert egyszerre kell eredményesen szolgálni a rövid távú és a távlati versenyképesség erősítését, illetve a strukturális alkalmazkodás követelményeit. Mindezt azzal az igénnyel kell megtenni, hogy a leendő támogatási formákkal ne távolodjunk, hanem - mint az előbb is elhangzott - közeledjünk az Európai Unióban tartósnak ígérkező megoldásokhoz. A 2000. évi költségvetés legfontosabb célja nemcsak az, hogy ágazati, hanem hogy társadalmi igényt is szolgáljon.
Nagyon fontos két, illetve több módosítás hangzott el a részletes vita során is, de én ebből két gondolatot emelnék ki, ami, úgy gondolom, az ágazat szempontjából meghatározó, és ezáltal a holtpontról kibillenthetővé válna. Az egyik nagyon fontos kérdés az agrárfinanszírozás kérdése, mivel tudjuk, és köztudomású, hogy az agrárágazatot az elmúlt évben jelentős elemi károk sújtották, a mezőgazdasági termelői árak stagnáltak, a jövedelemtermelő képesség mérséklődött, és ennek következtében a mezőgazdasági termelők egy részénél fizetési nehézségek merültek fel.
Különösen azoknál a termelőknél vannak likviditási gondok, ahol az éven belüli hitelek prolongálásra kerültek, és a tőkepótló hitelfizetési kötelezettség is jelentkezik.
Az agrárágazatok likviditási helyzetének javítása, fizetési nehézségeinek áthidalása érdekében az a javaslat fogalmazódott meg többünkben, hogy a mezőgazdasági termelők esetében a tőkepótló hitelek törlesztését érdemi módon például három évvel meg lehetne hosszabbítani. A javaslat azonban úgy kíván a mezőgazdasági termelők helyzetén javítani, hogy figyelembe veszi a költségvetés teherbíró képességét, a pénzügyi rendszer érvényesülésének lényegi feltételét, a beváltott garancia állammal szembeni kötelezettségét.
Természetesen ezek a kérdések némileg bonyolultak, de ugyanakkor az ágazat legfontosabb szereplőinek, az ágazat szereplőinek komoly lehetőséget biztosít arra, hogy ezeket az átmeneti időszakokat áthidalják.
Ezenkívül nagyon fontos kérdés a mezőgazdaság beruházási támogatása, mivel meghatározó az, hogy a következő éveket egyáltalán hogyan kezdje az agrárágazat. Eljutottunk odáig... - jelen pillanatban odakint esik az eső, és úgy gondolom, hogy ez az elvetett gabonára nagyon jó hatással van; nem gondolom, tudom. Éppen ezért a kemény munka eredményeként, amellyel a termelők ezt az évet befejezték, illetve a 2000. évet kezdték - ha az országot járjuk, tapasztalhatjuk - nagyon jó minőségű vetések kerültek elvetésre, szép állomány van, ehhez pedig megfelelő beruházásra, megfelelő fejlesztésre van szükség.
Éppen ezért a mezőgazdasági beruházások értéke évenként jelentős eltéréseket mutat az utóbbi évtizedben. A legalacsonyabb az 1992. és a '93. évben volt: 10, illetve 16 milliárd forint, majd emelkedni kezdett, de így is csak 1995-ben érte el az 1980-as évek szintjét. Az évtized elején elmaradt beruházásokat mind a mai napig nem sikerült igazán pótolnia az ágazatnak.
A múlt évben, 1998-ban összesen 98 milliárd forint értékű beruházás jött létre, szemben a '97-es 62 milliárd forinttal. Ez azonban kiugró értékénél fogva komoly determinációt is jelentett az idei évre vonatkozóan. Így az 1999. évi 85 milliárdos beruházási érték, amely eleve 13 milliárd forinttal kevesebb az előző évinél, elsősorban az ültetvénytelepítési és építési beruházások terén hozott elmaradást, hiszen az ültetvénytelepítésnél a korszerűsítés - ugye, tudjuk, a léalma, az étkezési alma és a korszerű szőlőfajták elengedhetetlen fejlesztésének a kérdéskörét -, az épületállománynál viszont a felújítás, átalakítás, pótlás igénye jelentkezik fokozottan.
A mezőgazdasági géppark műszaki állománya a felmérések szerint jelentős mértékben elöregedett. Azt hiszem, hogy aki országúton közlekedik, sajnos, mindenki tapasztalja azt, hogy igen rozoga, rossz műszaki állapotú gépekkel találkozik, ami komoly közlekedési gondokat és veszélyeket is rejt magában. Tehát nem kell a közútról letérni, így is láthatóak ezek a gondok.
Tudni kell azt, hogy az európai uniós csatlakozásnak megfelelően szakmai követelmény az, hogy olyan megfelelő gépparkkal, műszaki háttérrel rendelkezzünk, ami megfelelő energiatakarékossággal, megfelelő pontossággal, precizitással kell hogy működjön, illetve alkalmazkodjon, gondolok itt a növényvédelemben működő és használatos gépek precíziós beállítására is. Ezek a gépek jelen pillanatban kaphatók az országban, de meg kell mondani őszintén, hogy nagyon kevés termelő, nagyon kevés gazdálkodó él és tud élni azzal a lehetőséggel, hogy ezekhez a gépekhez, műszaki berendezésekhez hozzájuthasson.
Éppen ezért a módosító indítványunkban a beruházás támogatására nagyobb összeget kívánunk fordítani a kerethatárokon belül, és ezek a támogatások, úgy gondolom, ha megfelelő ellenőrzéssel, megfelelő célirányzással, megfelelő módon azokhoz a termelőkhöz, felhasználókhoz fognak kerülni, akkor az ágazat jövőjében komoly lehetőséget, a kibontakozás lehetőségét fogja maga elé vetíteni.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy a benyújtott módosító indítványokat támogassák.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(11.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés