KOVÁCS FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Hölgyek! Tisztelt Urak! Képviselőtársaim! Jelenleg a világ három gazdaságilag legerősebb ágazata első helyen a hadiipar, a második helyen a vegyipar, a harmadikon pedig a turizmus. Én most itt az idegenforgalmi bizottság nevében szeretnék a költségvetési vitához hozzászólni, mégpedig azért, mert a harmadik évezredre azt jósolják a prognózisok, hogy a turizmus, a vendéglátás lesz a világ legerősebb gazdasági ágazata.

Sajnálatos tény, hogy hazánkban államilag támogatott vagy állam által frekventált és valamilyen garanciá-lással lebonyolított szállodaipari és vendéglátó-ipari beruházás körülbelül húsz éve történt - ez az emlékezetes osztrák hitelből épült szállodák sora -, és ma a magyarországi szállodák többsége gyakorlatilag a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején a vadászati világkiállítás kapcsán felépült vasbeton csodákra alapozódik; ma is ezekben található a szállodai kapacitás 50-60 százaléka.

Az ágazatot támogató állami pénzek elsősorban azoknak a fejlesztéseknek a támogatásában kell hogy megnyilvánuljanak, amelyek a turisztikai vonzerőt erősítik. A turizmus magában nyereséges és jövedelmező ágazatnak tekinthető, és az is kell hogy maradjon.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy hazánk első élményfürdőjének avatásán jelen lehettem. A sárvári Termál Szállodában épült, száz négyzetméteres vízfelületű élményfürdő beruházási költsége 50 millió forint feletti volt. Ha ezt a számot például csak a hazai gyógyfürdők felújításában veszem viszonyítási alapnak, akkor bizony elmondható, hogy a Gazdasági Minisztérium idei támogatási keretében rendelkezésre álló 7,1 milliárdnyi forint bizony igen kevés. A hazánkkal szomszédos országokban szinte valamennyi jelentősebb fürdő már ezzel a XXI. századi technikai felszereltséggel rendelkezik. A hazai gyógyfürdők száma és ezek minősége megkívánná egy, az FVM által benyújtott nagyságú támogatás igényét is akár.

A polgári kormányzat büszkén mondhatja el magáról, hogy a demokratikus átalakulás óta működő kormányok közül talán a legtöbbet teszi a főváros fejlődéséért, fejlesztéséért.

(12.30)

A dr. Orbán Viktor miniszterelnök úr kanadai útján aláírt befektetői megállapodás alapján az expótelkeken létrejövő szállodaipari, kongresszusi központi és nemzeti színházi beruházás nagyléptékű fejlődését hozhatja a fővárosnak; turisztikai vonzerejének növekedése mellett hatása a szolgáltatásokon keresztül valamennyi budapesti polgár részére jelentős életszínvonal-beli javulást is hozhat. A turizmus, a vendéglátás az az ágazata a gazdaságnak, melyet nem lehet elvonatkoztatni a többi gazdasági ágazattól. Itt valósítható meg a legkedvezőbb áron a más ágazatokban megtermelt áruk értékesítése, eladása.

Nagyon fontos a belföldi turizmus szerepének erősítése. Képviselőtársaim, köszönöm önöknek azt, hogy a parlamentben majdnem egyhangúlag támogattuk az üdülésicsekk-rendszer pénzügyi keretének emelését. Az üdülési csekk meghatározó szerepet vállalhat nemcsak a belföldi turizmus erősítésében, hanem a szociálpolitikában is. A polgári kormányzat állampolgári jognak tekinti a szabadsághoz, a pihenéshez való jogot, és ezért támogatjuk mi, kormánypárti képviselők is az üdülési csekk minél szélesebb körű használatát. Az üdülésicsekk-rendszer lényege, hogy pótolja azt az űrt, ami a szociálturizmus, a szakszervezeti üdültetési rendszer kiesése után keletkezett.

A vállalatok, a vállalkozók dolgozóik részére januártól 20 ezer/fő üdülési támogatást biztosíthatnak. E támogatás lényeges pontja, hogy kizárólag belföldi szolgáltatások igénybevételére jogosít fel. A munkáltatóknak, akik e rendszer keretén belül támogatják dolgozóik üdülését, a fenti összegkeret után nem kell adót és egyéb személyi bérköltségeket fizetni. Az elfogadóhelyeknek hivatalos számlával kell igazolniuk a szolgáltatások igénybevételét, így a gazdaságkutató számításai szerint az állam adóbevételei messze meghaladják azt az összeget, mely a járulékok kiesésével keletkezik; jelentős a szerepe a turizmus, a vendégforgalom feketegazdaságának kifehérítésében. A rendszeren belül gyakorlatilag az ötcsillagos szállodától a falusi szobakiadókig teljes a kínálat, a hazai vendégágy-kapacitás bármelyik szegmense igénybe vehető. Nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy az ország területén nyaraló honfitársaink az üdülésre szánt pénzt itthon költik el. Remélem, hogy a parlamenti hivatal és a minisztérium dolgozói is részesülhetnek majd ebben a támogatási rendszerben.

Tisztelt Képviselőtársaim! A 2000. évi költségvetésben megjelenő tételek, támogatások, bár több fejezete más-más tárcánál jelenik meg, bevételben a turizmus, a vendéglátás kasszájában fognak megjelenni. Engedjék meg, hogy egypár példát kiemeljek: itt van például az ISM által több száz millió forinttal támogatott Forma-1-es versenyre fordított összeg; de említhetném a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetési tételei közül a vadászatot, a vadgazdálkodást támogató fejezetet, vagy például az erdei kisvasutak majdnem duplájára emelkedő támogatását; de bátran ide sorolható az Oktatási Minisztérium oktatásra fordított pénzének többsége is.

A közbiztonságra fordított összegek is közvetve a turizmus céljait szolgálják. Sajnálatos, hogy a gazdaság jelenlegi lehetőségei nem engedik meg még nagyobb támogatás lehetőségét, pedig nagyon fontos a közbiztonság; az, hogy hazánkról az a kép maradjon meg azokban az emberekben, akik hozzánk látogatnak, hogy Magyarország jó közbiztonsággal rendelkező ország.

A turizmus, a vendéglátás az egész világon, így hazánkban is többségében a nagy szállodaláncok mellett elsősorban kis- és középvállalkozásokra épít. Nagyon fontos, hogy a kis- és középvállalkozásokról szóló törvényt tegnap elfogadta a parlament. A Gazdasági Minisztérium 2000. évi kiemelt támogatási tétele a kis- és középvállalkozások támogatása. Nagyon fontos - nemcsak a szálloda- és vendéglátóipar szempontjából - a kis- és középvállalkozások megerősödése; hosszú távon az e vállalkozások által nyújtott szolgáltatások fogják alkalmazni hazánkban is, mint az egész világon az egyre kevesebb dolgozót foglalkoztató nagyiparból felszabaduló munkaerőt.

Egyre több szó esik a minőségi turizmus fejlesztéséről. A statisztikai adatok bizonyítják, hogy a négy-ötcsillagos szállodák foglaltsága majdnem duplája a két-háromcsillagos szállodák foglaltságának. Ez is bizonyítja, hogy csak az a cél lehet előttünk, hogy a minőségi turizmust fejlesszük. Fontos szerepet játszhatnak ebben a már működő, illetve a tervezett kastélyszállodák.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném ismertetni önökkel, hogy a jövő év első felében elindulhat egy nagyszabású "Közép-európai kastélyutak" című program. E kulturális és idegenforgalmi vállalkozás a négy visegrádi országot érinti: Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország egy egységes, az Európai Unió fejlesztési alapja által támogatott beruházási programon keresztül hasznosítja - hazánkban a kincstári vagyonkezelő tulajdonában lévő - tíz-tíz kastélyépületét. Valamennyi országban önálló vállalatként működnek majd az e program által felújított házak, és egy egységes értékesítési rendszeren keresztül történik meg majd a programhoz csatlakozó kastélyok szolgáltatásainak értékesítése.

A legmagasabb igényeket kielégítő négy-ötcsillagos szállodai hálózat alakul majd ki a négy érintett országban. Reményeink szerint hazánkban az alábbi kastélyépületek csatlakoznak az első körben a fenti programhoz: a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély, a dégi Festetics-kastély, a fóti Károlyi-kastély, a keszthelyi Festetics-kastély, a gödöllői Grassalkovich-kastély, a fertődi Esterházy-kastély; a további kastélyok kiválasztása folyamatban van. 1999. december 4-5-én Prágában befektetői és együttműködési tervezetet előkészítő konferencia lesz ebben a témakörben; reményeink szerint itt már a végső együttműködés megfogalmazása is megtörténik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálatos tény, hogy a harmadik évezredben úgy indul hazánkban e gazdasági ágazat, hogy nincs önálló törvénye. A mai napig minisztertanácsi és kormányrendeletek szabályozzák e szakma működését. 1989-ben Hágában Magyarország is csatlakozott ahhoz az európai egyezményhez, melyben vállalta, hogy öt éven belül megalkotja a Magyar Köztársaság parlamentje az önálló turizmustörvényt. Sajnos az elmúlt tíz évben az eddigi parlamenteknek erre nem volt valamilyen okból ideje. Remélem, hogy a 2001. gazdasági évet már egy nagy szakmai és politikai konszenzuson nyugvó turizmustörvénnyel köszönthetjük. Kérem, ennek megalkotására legyenek konstruktív, segítő partnereink, pártszínektől függetlenül.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu