PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az előző kétperces hozzászólásokat hallgatva rendkívüli módon tetszett az az idegenkedés, amit az MSZP részéről érzékelek az elmúlt négy évvel kapcsolatban. Úgy néz ki, mintha kellemetlenné válnának az emlékek - és azok is: valóban kellemetlenek ezek az emlékek! És ez arra a gondolatra indít engem, hogy valóban komolyan kellene venni azt, amit Lentner képviselőtársam is mondott, hogy a fejéről a talpára kellene állítani a helyi önkormányzatok finanszírozási rendszerét.
A fővárosról is esett szó, olyan összefüggésben, hogy szegény főváros nem jár olyan jól, mint a kisebb települések, és hogy talán kevesebb pénze marad a forrásmegosztásra. A forrásmegosztás valóban egy igen-igen súlyos kérdés. Ha valaki nem tudná, hogy mekkora a súlya, annak elmondom: az egész országban az önkormányzatokban elköltött pénznek a 15 százaléka az, ami a kerületeket illeti, ez tehát egy elég nagy összeg, és nagyjából 30 százalék ez az arány a főváros egészét tekintve, a kerületekkel együtt. Ebben a rendszerben a főváros évről évre megkárosítja a kerületeket, '99-ben valóban 12 milliárdot mutat ki önmaga a főváros. Ezzel szemben még a saját működéséből is kivon 22 milliárdot, és még maradnak egyéb forrásai, hiszen egy ilyen nagy önkormányzat jelentős mértékben hitelképes, és az önkormányzatok jövőbeni finanszírozásánál a nemzetközi tapasztalatok a hiteleket is számba veszik.
(10.00)
Azt javaslom, hogy a reformra koncentráljunk majd (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), dolgozzuk fel az emlékeinket, és dolgozzunk együtt a reformok (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.) megvalósításán. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés