DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Igen, keresem a masinát... Valamit meg kell nyomnom? (Közbeszólások: Már szól!) Már szól, köszönöm szépen.

Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetéssel foglalkozva azzal kezdem, hogy téved az az avatatlan kritikus, aki az államháztartás költségvetésének vitáját az erdőben barangolás kalandjához hasonlítja, ahol az ég felé kapaszkodó faóriások és a mozgást gátló, tövises bozótok között eltévednek az emberek, és még az eligazítás és tompítódik. Ilyen helyzetben nem tesz jó szolgálatot az olvasónak az az újságíró vagy a választópolgárainak az a politikus, aki rémeket emleget ahelyett, hogy alkalmazná a természetnek éppen jelen lévő jelzéseit. Én most itt a tisztánlátáshoz kívánok hozzászólni néhány gazdaságpolitikai gondolattal.

Nem abban különbözik, tisztelt Ház, az előttünk fekvő 2000. évi költségvetés azoknak az országoknak a költségvetésétől, amelyekkel össze szeretjük magunkat hasonlítani, az Európai Közösség országaiétól, hogy az adóbeszedés nehéz teher, ami miatt a kormányzati kiadásokra a kívánatosnál kevesebb jut. Mi, Magyarország Országgyűlése azért küszködünk olyan keservesen a költségvetésünk kimunkálásával, mert megöröklöttük a súlyos következményeit olyan négy évtized gazdaságpolitikájának, amely megalomániás megszállottsággal hazánk javait eltékozolta és termelőképességét elsilányította. Ráadásul ránk maradtak a kamatterhei azoknak a monumentális nemzetközi kölcsönöknek, amelyeket a beharangozott beruházások helyett szemfényvesztő népcsalásra használtak. Ezért van az, hogy a nemzeti össztermék mércéjével mérve manapság Magyarország messze maga mögött marad. Tehát ezért jut a kelleténél kevesebb egészségszolgáltatásra, kutatás-fejlesztésre, az emberséges bérekre és még egy hosszú kívánságlistára. Ha az eltékozolt külföldi kölcsönök árán termelőeszközök létesültek volna annak idején, akkor azok jövedelméből könnyűszerrel tudnánk fizetni a jelenlegi nyugdíjak kétszeresét, vagy ha a szemfényvesztő gulyáskommunizmust nem külföldi bankokból felvett pénzekkel finanszírozták volna, akkor mostanság nem kellene kamatfizetésre költenünk 800 milliárd forintot, így is megduplázhatnánk a nyugdíjakat.

Tisztelt Ház! Ilyen perspektívából szemlélve a helyzetünket a közelmúlt egy-két esztendő eredményei bizonyítják gazdaságpolitikánk helyességét, amelynek alapja a növekedés, mondhatni: ez a kormányprogram minden vetületének alfája és ómegája. Mint ahogyan a Fidesz választási üzenetében meghirdettük annak idején az ország bajaiból kinövés programját, s azóta a középutas konzervatív koalíciós kormány a kisgazdák és az MDF csatlakozásával ezt az utat járjuk, akkor sem és azóta sem engedünk a kételkedőknek, még ha az érvek mögött marxista hallucinációk zümmögnek, vagy pedig a neoklasszikus paradigma monetarista intervencióinak vagy fiskális restrikcióinak valamelyik válfajára hivatkoznak is.

A mi gazdaságpolitikánkban - ismerve a makroökonómia elméleti reformulációját és annak empirikus bizonyítékait - a növekvő növekedésnek nyitunk teret továbbra is; lényegében a növekvő növekedés, a megtermelt javak és szolgáltatások kínálatának bővülése, aminek az árakat lefelé szorító hatása elegendő ellensúlyozni a bővülő keresletnek az árakat felfelé húzó hatását. Az árszínvonal stabilizálódik, közben munkaalkalmak teremtődnek, profit keletkezik, az adóalap bővül, az államháztartás deficitje kevesebb lesz, és így tovább, bizonyítékául, hogy - jelképesen szólva - nem az ördögi kör, hanem inkább egy gyógyító kör materializálódhat.

Ebben a gazdaságpolitikai szemléletben hívom fel a tisztelt Ház, tisztelt képviselőtársaim figyelmét - különösen az ellenzéki oldalon -, hogy amit itt felvázoltam, a gazdasági növekedés perspektívája nem a kormány vagy a kormányzó pártok monopóliuma, legyen immár köztulajdon! Pragmatikusan azt tanácsolom igen tisztelt képviselőtársaimnak az ellenzéki padsorokban, hogy helyezzenek előnybe olyan módosító javaslatokat, amelyek növekedést stimulálók, akkor is, amikor a méltányosság az elsődleges indíték. Párhuzamosan ezzel azt tanácsolom kormánypárti képviselőtársaimnak, a pénzügyminiszter úrnak, a kormánynak általában, hogy preferáljuk a növekedésorientált módosító indítványokat, tekintet nélkül arra, hogy honnan jönnek azok.

Tisztelt Ház! Ahogy az államháztartás költségvetésének szorításaira orvosság a gazdasági növekedés, ez hasonlóképpen megoldást ajánlhat egy másik felmerülő gazdaságpolitikai problémára. Ilyen az agrárszektor és a hozzá tartozó vidékfejlesztés pénzügyei. A gond az ugyebár, hogy jelentős különbség mutatkozik a kormány által összeállított komprehenzív költségvetésben szereplő, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban kiszámított összeg között. A tradicionális konfliktkezelő hozzáállás az lenne, hogy az érdekeltek és illetékesek tegyék meg, ami hasonló esetekben szokásos: egyeztessenek, érveljenek, mozgósítsanak szövetségeseket, ajánljanak fel és fogadjanak el ígéreteket, és valahol alkudjanak meg; szülessen kompromisszum, ami a politika anyateje!

Létezik, igen tisztelt képviselőtársaim, egy ennél hatékonyabb megoldás, azon az alapon, amit a növekedésről felvázoltam: számottevő kihasználatlan kapacitás van a mezőgazdaságban, százezer hektárnyi ugart kellene tagosítani, elbitangolt gyümölcsösöket kellene életre kelteni, rozsdásodó feldolgozóüzemeket kellene aktivizálni, és így tovább, ez pedig fejlesztés, aminek a finanszírozása befektetés, ami termelőeszköz-teremtés.

(12.50)

Ehhez pedig a pénzforrás logikusan összehozható a magánszektor csatornái révén a kötvénykibocsátás eszközeivel. Az így megteremtett többletkapacitás jövedelme fizeti majd a kamatot, és visszafizeti a kölcsönt magát.

Tisztelt Ház! Az időkorlátozás miatt ezt nem folytatom tovább, csupán bizonyítani igyekeztem, hogy a makroökonómia tükrében az előttünk fekvő költségvetés nem labirintus többé, sőt a nép és az Országgyűlés önismeretének az eszköze.

Megköszönöm végezetül a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu