DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem mint alföldi képviselőnek is és mint szocialista képviselőnek is fontos, hogy az agrárium támogatást kapjon. És ez fontosabb mindennél, fontosabb annál, hogy kisszerű pártpolitikai csatározásokra vetítsük le ezt a kérdést.
Egyébként udvarolni, megnyerni nem kisgazdákat szeretnénk, hanem a Fideszt, merthogy bizony arról szól a történet, hogy ezek a módosító javaslatok akkor kapják meg a támogatást, ha a Fidesz-Magyar Polgári Párt vállalja, hogy legalább ezt a minimális, 200 milliárdos támogatást megkapja a magyar agrárium. A kérdés tehát nem azon múlik, hogy a kisgazdákat megnyerjük-e ennek a szakmailag megalapozott javaslatnak, ők, úgy tudom, a megállapodás aláírásával ezt jóváhagyták. A kérdés az, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum támogatni fogja-e a magyar agráriumot.
Ami pedig a Fidesz viselkedését illeti, nekem olybá tűnik, mint egy féltékeny szerető, aki igen aggódik a kedveséért. Szeretném elmondani: nem ízlésem szerint való menyasszony a Kisgazdapárt. (Derültség és taps az MSZP soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés