KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Gémesi képviselő úr, maximálisan egyetértünk azzal, amit elmondott, viszont nem lehet elfogadni azt a szabályozást, ami ezt a célt próbálja elérni, ugyanis ez a szabályozás tulajdonképpen nem erről szól; felvethető törvényességi kifogás is, az önkormányzati törvénynek például nem felel meg ez a szabályozás. Tehát mi azt mondtuk, hogy az elvet el lehet fogadni, ezt a konkrét gyakorlatot viszont nem lehet elfogadni, mert ez súlyosan sérti az önkormányzati érdekeket, és még ráadásul olyan is előfordul, hogy becsült adatokon alapszik, és nincs utólagos korrekcióra mód. Ilyen az egész adórendszerben, jogszabályi struktúrában nincs, egyedül ez az, ahol nincs utólagos korrekcióra lehetőség. Ezzel nem értünk egyet.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu