PERLAKI JENŐ (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A tegnapi napon megkíséreltem részleteiben bemutatni, hogy miért van szükség azokra a módosító indítványokra, amelyek a fővárosi forrásmegosztással kapcsolatosak. Ha marad időm ebben a szűkre szabott keretben, akkor még egyéb önkormányzati és belügyminisztériumi témákat is szeretnék érinteni, és azt gondolom, hogy tegnap talán nem volt elég érthető az sem, amit a játékelmélettel kapcsolatban mondtam. Nem szeretném, ha a költségvetés komoly témájával kapcsolatban valaki azt hinné, hogy a játékelmélet idevonatkozó részei valami komolytalan dologról szólnak.

A játékelméletben ugyanis - ez a matematikának egy ága - van egy olyan rész, amely az úgynevezett zérusértékű játékokkal foglalkozik. Olyan eseménysor, amikor nem növekszik a kassza, hanem csak egymástól nyerik el a pénzt a résztvevők. Ezt többféleképpen lehet értelmezni a költségvetésre. Az egyik értelmezése az, hogy az ellenzék padsoraiban ülő kollégáink vonnak maguk felé költségvetési tételeket az ő véleményük irányába, a másik lehetőség az, hogy a kormánypártok vonnak még több forrást abba az irányba, ami a véleményük irányába hat. Ezt így értettem, azonban azt is hozzátettem, hogy ez esetben azok a törekvések, amelyek a bevételi oldal növelésére irányulnak, azon a módon, hogy csökkentsük a biztonságát, más becsléseket állítsunk be az inflációval kapcsolatban, ezek tévesek, én azt mondom, hogy ez egy zérusértékű játék. Azt gondolom, azért tévesek, mert ugyancsak kritika érhetné a kormányt akkor, ha túlfeszítenénk a költségvetést, ezt pedig nem szabad, hiszen előre nem látható körülmények amúgy is jöhetnek.

Nos, ahogy ígértem, a fővárossal fogok most hosszabban foglalkozni; tegnap nem sikerült a számos rövidítés miatt.

Az önkormányzati törvény létrehozásakor, mondjuk így, két elhanyagolást tettek a törvényalkotók. Tudvalevő, hogy mik az indokai ennek a két elhanyagolásnak. Mégpedig az egyik elhanyagolás az volt, hogy nem tudták pontosan meghatározni azt a rendszert, hogy valamennyi feladatukra megfelelő forrást biztosítsanak az önkormányzatoknak, még a feladatrendszer sem volt teljesen kialakult. Másrészt pedig a fővároson belüli feladatmegosztásból eredő pénzmegosztási kérdést amúgy fekete doboz módjára kezelte a törvény is, és sajnos azt kell mondanom, hogy a különböző intézmények, minisztériumok, Állami Számvevőszék, talán a Számvevőszéket kivéve, fekete doboz elven szemlélik a fővárost.

Ezt nem tehetjük meg. Nem tehetjük meg azért, mert a főváros körülbelül a 30 százalékát költi el az önkormányzatokban elköltött pénzeknek. Meg is van ennek az oka, és ennek egy-két részletére is szeretnék rávilágítani. Tehát az történt, hogy az önkormányzati törvény abban a szellemben készült, hogy intézze el önmagán belül a főváros a pénzelosztást, és az önkormányzatok pedig, egyáltalán az ország összes önkormányzata, mivel az önkormányzatok általában jutnak privatizációs bevételekhez, vagyonhoz jutottak, pótolják be a szükségleteiket, a szükségleteik hiányát pótolják be ezekkel a privatizációs bevételekkel.

Mi volt ezzel a baj? Az volt a baj, hogy nem minden önkormányzat jutott privatizációs bevételhez, illetve amelyek jutottak, azok sem a feladataikkal arányos mértékben. Így aztán elég nagy differenciák alakultak ki.

Mi történt a fővárosban? A fővárosban az történt, hogy az első négyéves ciklusban a szabály az volt, hogy a kerületek többségének egyetértésével lehet megalkotni a forrásmegosztási rendeleteket. Ez hosszú, dohányfüstös esték árán sikerült is, ebben nemcsak a dohányfüst volt a zavaró, hanem az az anarchia is, ami a tárgyi ismeretet uralta, vagyis nem voltak összehasonlító adatok, amelyekre támaszkodva megalapozott döntéseket lehetett volna hozni. Úgy ahogy működött is ez a dolog egészen addig, amíg az előző ciklusban nem szűkítették véleményezési jogra a kerületek jogát. Azonban néhány kerület hozzájutott olyan pozíciókhoz, olyan adatokhoz a fővárosi bizottságok útján, amelyekből már le lehetett vezetni a számításokat, meg lehetett nézni, hogy milyen feladatmutatókhoz lehet kötni a főváros és a kerületek feladatait.

Hogy egy kicsit felélénkítsem az érdeklődést, most elmondom az egyik legfontosabb problémát, aztán folytatom a történetet. A legfontosabb probléma az, hogy számításaink szerint mintegy 40 milliárddal rövidültek meg a kerületek az elmúlt években, és ez a 40 milliárd bekerült a főváros költségvetésébe, amely részben nagyvonalúan gazdálkodott, részben nem tudta megvalósítani a tervezett beruházásokat, részben nem volt rákényszerítve az elég gyors ütemű reformokra.

Nos, a 40 milliárd hiánya a gyakorlatban a választópolgároknak azt jelentette, hogy bizonyos kerületekben elmaradtak az infrastruktúra-fejlesztések, olyan intézményracionalizációt kellett végrehajtani, amely már a XX. századi, európai minőségű intézményrendszernek nem felel meg, ahol már inkább visszafelé fejlesztettük például az oktatási intézmények minőségét, mint előre.

(13.20)

Persze más kerületeknél, ahol a különböző privatizációs bevételek kedvezőbben alakultak, vagy éppen olyan vagyonuk volt, amelyből milliárdos nagyságrendű bérletidíj-bevételeket tudtak szerezni, más volt a helyzet. Ott valóban európai módon tudtak gazdálkodni, és ez örömteli; csak nem szabad úgy tennünk, hogy csak a szépet látjuk meg, és nem nézzük e rendszer igazságosságát. A rendszerben annyi pénz benne van és benne volt, hogy ezt igazságosan meg lehessen oldani, és most néhány nagyon egyszerű számmal fogom ezt bebizonyítani, hogy világos legyen.

A főváros a kerületektől elvont '99-ben 12 milliárd forintot. Ezt azért merem ilyen nyugodtan kimondani, hiszen nemcsak én számoltam ki mint a fővárosi pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke, hanem kiszámolta maga a Főpolgármesteri Hivatal is, hiszen egy támogatási alapot hozott létre a költségvetés, amely 1,2 milliárdot szétosztott, és a hiány egytizedét odaadta egy ilyen támogatás gyanánt, amivel egy önellentmondásra vetített rá: arra, hogy a 12 milliárdos hiány valós.

Miért igazságtalan ez? Nem azért, mert nincs pénz - hanem azért, mert van! Mert 22 milliárd működési eredményt állapított meg a főváros a maradék pénzekből úgy, hogy összehasonlította a működési, tehát a folyó bevételeit a fővárosi folyó kiadásokkal, a két számot kivonta egymásból, maradt 22 milliárd. Ennek a fényében érdemes meggondolni, hogy ha a BKV-nak 10 milliárd hiánya van - akkor most hogyan is nézzük ezt? Most akkor miért is van ez? Mesterségesen jön létre a BKV hiánya vagy természetesen? Valószínűleg a kettő között van az igazság, mert akkora a rendszer, amit elég nehéz reformálni.

Tehát elmondtam, hogy a kerületektől elvont 12 milliárdot, önmagánál kimutatott 22 milliárd működési eredményt, és betervezett 120 milliárd beruházást úgy, hogy jelentős részben külföldi hitelekkel, kötvénykibocsátásokkal fedezi. Ezt azért kellett elmondanom, hogy érthető legyen: ha belenyúlunk ebbe a rendszerbe, akkor nem áll be a feladatellátás ellehetetlenülése a fővárosban. Ennyi a bevezető.

Nos tehát, ennek érdekében születtek módosító indítványok, és jogilag fontos értelmezni, hogy mi is adja meg ennek a keretét. Az önkormányzati törvény 64. §-a rendelkezik a forrásmegosztás körülményeiről, és a forrásmegosztásra az 1. § mindjárt azt mondja, hogy a fővárost és a kerületeket a ténylegesen ellátott feladatok arányában illetik meg a bevételek. Azután jön néhány paragrafus, amely leírja, hogy melyek a megosztandó bevételek, melyek azok, amelyek külön illetik meg az egyes önkormányzatokat, és így tovább. De ott van az az első mondat, amelyet az imént mondtam. Sajnos a hatóságok közül sokan - ma még az Állami Számvevőszék is - nem látnak tisztán abban, hogy szabad-e és hogyan szabad értelmezni az önkormányzati törvénynek ezt a szakaszát.

A tényleges közgazdasági-financiális körülmények alapján azt kell mondjam, hogy csak egyféle értelmes megközelítése van ennek, éspedig az, hogy ha az összes bevételek a feladatok arányában illetik meg ezt a huszonnégy önkormányzatot, akkor a forrásmegosztás csak és kizárólag egy kiegyenlítő mechanizmus lehet. Erre vonatkozóan nyújtottam be módosító indítványt, amelynek a szövegében a 26. § az, amely az állami költségvetésben azt mondja, hogy az Ötv. szerint kell végrehajtani, de azt gondolom, hogy sajnos a Főpolgármesteri Hivatal, illetve a főváros vezetése eddig, mondjuk úgy, félreértelmezte ezt a tömör megfogalmazást, ezért érdemes kifejteni.

Ezt nem lehet szabadon értelmezni, ez az adott körülmények között csak egyféleképpen értelmezhető kitétele a törvénynek - és nem is lehet más! Egy önkormányzatnak az első az, hogy ezt a mintegy kétezer feladat- és hatáskört el tudja látni. Ezt követően jön az, hogy ezeket egyenként milyen színvonalon látja el, és ezt követően jön az, hogy önként vállalt feladatkörökben eljár-e, és hogy azokat milyen szinten látja el. De amíg egyébként a kötelező feladatokhoz tartozó felújításokat és beruházásokat nem kezeljük a maguk helyén, addig nem lehet rend. Addig szembekötősdit játszunk.

Éppen ma vitatkoztam valakivel e kérdésről, és felvetettem, hogy amikor az általunk megcélzott Európában a kontrollingnak olyan nagy hagyományai vannak - egyébként magyar segítséggel, mert a magyar közgazdászok Nyugaton ki tudják számolni, hogy mit hogyan kell ellenőrizni, és milyen szoftverek, milyen szolgáltatások szükségesek ahhoz, hogy mind az állam, mind pedig az önkormányzatok, mind a gazdasági élet tudja, hogy mi történik a bankszámláin -, akkor mi itthon széttárjuk a kezünket és azt mondjuk, hogy ez még hosszú szakértői megalapozást igényel, és így tovább.

Hát kérem szépen, nem! Ennek a megoldásai megvannak, és nemcsak itt, hanem Bécsben, Párizsban is. Ezt ugyancsak a Főpolgármesteri Hivatalban készült tanulmányok alapján mondhatom el, hogy ismerjük is a mintákat, ismerjük a technikákat, megvan a szakembergárda, a számítástechnikai kapacitás - mégis igen-igen furcsa dolgok történnek.

Eddig csak egy törvénysértésről beszéltem. De ha már ennél a törvénysértésnél tartok, tehát hogy az Ötv. 64. §-át folytatólagosan nem tartja be a főváros - ezzel kapcsolatban egy országgyűlési határozati javaslatot is készített az önkormányzati bizottság, hogy az ÁSZ ezt végre tegye a helyére; reméljük, hogy hamarosan az asztalunkon lesz -, akkor azért ne menjünk el egy másik furcsa törvénysértés mellett sem, ami rávilágít arra, hogy milyen is a mi önkormányzati ellenőrzésünk, hogy a hivatalokban ülő emberek elolvassák-e az anyagokat, amelyeket el kellene olvasniuk - nem biztos.

Mondok egy példát. Juharos Róbert képviselőtársammal két típusú módosító indítványt nyújtottunk be. Juharos képviselőtársam egy olyan típusút, amelyben bizonyos arányokat, 50, illetve 45 százalékot ajánl arra vonatkozóan, hogy annyit feltétlenül meg kell kapniuk a kerületeknek bizonyos megosztott forrásokból, jómagam pedig egy olyan típusút, amely 17 milliárd támogatást ad a fővárosi forrásmegosztás lebonyolításához egy bizonyos limit mellett. Ki fogom fejteni, hogy ezeknek milyen az alkotmányossági közegük.

Most hadd mondjam azt, hogy amikor vitatkoztunk a képviselő úrral... - bocsánat, én úgy tudom, hogy húsz percem van. Van még valakinek? (Varga Mihály: Még vannak hozzászólók!) Most már kifejteném, ha már elkezdtem... (Derültség. - Közbeszólások.) - most jön a lényeg. (Derültség.)

Forrás: parlament.hu