BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Számomra az előttünk fekvő ajánlásban az az elem a legtanulságosabb, amikor minden egyes módosító javaslatnál ott találjuk, hogy az előterjesztő nem ért vele egyet.

Amikor elolvastuk magát a törvényjavaslatot, és végig követtük az általános vitát hat héttel ezelőtt, akkor tulajdonképpen bizonytalanok lehettünk azt illetően, hogy mi is az előterjesztő szándéka. Hiszen két interpretációja volt lehetséges a benyújtott törvényjavaslatnak. Az egyik lehetséges interpretáció annyi volt, hogy az előterjesztők meg akarják könnyíteni, hogy azok a magyar állampolgárok, akik október végén, november elején szokás szerint fel akarják keresni a temetőkben halottaik sírját, azok számára ezt megkönnyítsék, és semmi több.

A másik lehetséges interpretáció azonban a törvényjavaslattal kapcsolatban, amely mindenszentek napját jelölte meg új, államilag törvényben elrendelt munkaszüneti nappá, viszont az volt - és Donáth képviselő úr erről beszélt alapos felszólalásaiban az általános vitában -, hogy ennek a munkaszüneti napnak a megjelölésével a legnagyobb egyház ünnepét tegyék mindenkire vonatkozó állami ünneppé. Azt gondolom, hogy Donáth képviselő úr módosító javaslatai, és azoknak az előterjesztő és a kormány általi fogadtatása valamennyiünk számára választ adott arra a kérdésre, hogy vajon a törvényjavaslat mely interpretációja helytálló. Hiszen ha valóban csak arról lett volna szó a benyújtók számára, hogy könnyítsük meg a halottaink sírjának felkeresését, akkor az előterjesztő minden további nélkül elfogadhatta volna akár a 3. pont alatt jelölt november 1-je helyett a november 2-át javasló, akár az 1. pont alatt levő, november 1-je mellett a nagypénteket javasló, akár a 4. pontban szereplő, november 1-je helyett a november 4-ét javasló pontot, hiszen e megoldások mind-mind olyan napokat jelölnek meg a sajátosan katolikus mindenszentek ünnepe helyett, amelyek egyformán állnak közel, és egyformán állnak távol valamennyi állampolgártól.

Ehelyett az előterjesztő is, és az előterjesztőhöz nyilván közel álló kormány képviselője is, és a bizottságok kormánypárti többsége is elutasította e módosító javaslatokat. Tehát ragaszkodik ahhoz, hogy ez az új munkaszüneti nap a Katolikus Egyház ünnepnapja legyen. Ebben az esetben pedig nem következtethetünk másra, mint hogy a valódi szándék abba a tíz év óta tartó, és a kormányváltás óta ismét új lendületet kapó folyamatba illeszkedik, hogy olyan új módon rendezzük Magyarországon az egyházak és az állam kapcsolatát, amikor az állam, eltérően az alkotmány előírásától, nem semleges a polgárok hitéhez, és az egyházakhoz való viszonyában, nem egyformán kezeli a különböző hitű, lelkiismeretű meggyőződésű polgárokat, hanem válogat az egyházak között.

Egyértelműen elfogult egyfelől a hit és a nem hit között a hit javára, másfelől a különböző hitek között az úgynevezett történelmi egyházak javára, harmadszor a történelmi egyházak között a Katolikus Egyház javára.

Az elmúlt tíz év folyamataiban nemcsak olyan vagyonokat és költségvetési finanszírozást illető nagy horderejű törvényekben mutatkozott meg az államnak ez az elfogultsága, mint az úgynevezett egyháziingatlan-törvény 1991-ből, vagy a vatikáni megállapodás nyomán hozott egyház-finanszírozási törvények, és az elmúlt évek költségvetései, hanem apró kis gesztusok tömegében, amelyek a közélet legkülönbözőbb területein és a kormányok magatartásában voltak érzékelhetők. Arra kell gondolni, ahogy a tömegkommunikáció, azt kell mondanom, a szekularizálódott vallási ünnepeket megpróbálja visszavallásiasítani. Gondoljunk csak arra a kommunikációs környezetre, ami karácsonyt és húsvétot az elmúlt években körülvette. Vagy gondoljunk arra, hogy minden kormány vezetői tüntetőleg a négy történelmi egyházzal tartanak demonstratív kapcsolatot, és szóba sem állnak a kisegyházakkal, és a kisegyházak képviselőivel. Vagy gondoljunk például az olyan rendkívüli elfogultságra, hogy az 1994-ben létrehozott tábori lelkészi szolgálatból egy látványos gesztussal száműzték legutóbb a negyedik, ötödik legnagyobb magyar felekezet lelkészeit.

Tehát hosszú-hosszú évek óta egyértelműen olyan tendenciát figyelhetünk meg, hogy az állam - ismétlem - nem semlegesen viselkedik az egyházakhoz való kapcsolatában, hanem nagyon is elfogultan.

(16.20)

Ez azért baj, mert ezzel nemcsak az egyházak, hanem a saját polgárai között tesz nagyon fontos különbséget. Ennek a folyamatnak az a lényege, hogy egyes polgárok közelebb érezhetik magukhoz az államukat, míg más polgárok számára idegenebb az az állam, amely olyan hitet, olyan egyházat részesít kitüntetett elbírálásban, amely nem az ő hitük, nem az ő egyházuk.

Sajnos azt kell mondanom, abból a tényből, hogy az előterjesztő ragaszkodik a november 1-jei dátumhoz, arra kell következtetnünk, ezt a folyamatot kívánja az előterjesztésével, annak az esetleges törvénnyé válásával szolgálni, és ezt a folyamatot a magam részéről nem tartom nemcsak hogy kívánatosnak, de kifejezetten ellentétesnek tartom azzal a lassan 150 éves irányzattal, amely a magyar társadalmat Európa egyik legtoleránsabb államává tette, és amelynek, mint el szoktuk mondani, Bethlen Gáborig nyúlnak vissza a gyökerei. Ezt az irányzatot fordították meg az elmúlt évek folyamatai; hadd tegyem hozzá szomorúan, bizonyos értelemben kormánysemleges módon, hiszen ez a fordulat a Horn-kormány idején vette kezdetét. De ebben a kérdésben az Orbán-kormány igazán szervesen folytatja azt, amit a Horn-kormány elkezdett.

Emiatt csak ismételni tudom, arra kell kérnem az előterjesztőt, fontolja meg még egyszer azt az álláspontját, amelyet a bizottságokban képviselt. Fontolja meg még egyszer, hogy vajon ahhoz a célhoz, amelyet minden megszólalásában ennek a törvényjavaslatnak tulajdonított, vagyis hogy csupán azt kívánja megkönnyíteni a javaslatával, hogy az emberek könnyebben jussanak el a temetőkbe október végén, november elején, ha valóban csak ez a célja, akkor nem kellene-e mégis elfogadnia a 3. vagy a 4. pontban lévő, Donáth László-féle javaslatot. És akkor talán olyan törvény születhetne, amelyet valamennyien jó szívvel fogadhatnánk el a Házban.

Ha nem ezt teszi, akkor nem az ellenzék egésze, hanem egy feltehetően ennél kisebb kisebbsége az Országgyűlésnek, komoly aggodalommal fog itt ülni a szavazás pillanatában, és aligha nyomhatja meg az igen gombot.

Én magam ehhez a kisebbséghez tartozom, és ezért kérem még egyszer az előterjesztőt, fontolja meg, mit is fog mondani, amikor a kormánykoalíciós többség szavazását fogja vezényelni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu