DR. KISS GÁBOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sasvári Szilárd képviselő úr a béke olajágát lóbálta meg a kezében, és ezenközben nagyon kevély szavakkal kioktatott bennünket. (Sasvári Szilárd dr. Fónagy Jánossal beszélget.) Elnök úr, úgy gondolom, hogy meg kell várnom, amíg a társalgást befejezik - a szavaimat Sasvári Szilárdhoz szeretném intézni.

Árulkodónak tartottam két mondatát. Az egyik, hogy a polgárok többségének készítették a törvényt. Miért nem minden polgárnak? És miért képez öntudatlanul is, elszólásképpen olyan fajta csoportokat, amelyekre vonatkozóan feltehetőleg az a véleménye, hogy kisebb értékűek másoknál; mondjuk, a nem hívők, akik csak fenntartásokkal lehetnek jóakaratúak.

Én nem vagyok hívő, de elég elmélyülten szoktam olvasni a Bibliát, és tudom, hogy az Újszövetségben Krisztus két emberi hibát tart ellenszenvesnek a maga számára: a kevélységet és a képmutatást. Azt gondolom, hogy nem ártana ebben a tekintetben, ha mindannyian magunkba szállnánk. A szerénység nagyon fontos erény.

Szomorú vagyok, és arra gondolok, hogy minél elvakultabb egy szenvedély, annál időtállóbb, és akkor a legszívósabb, amikor legkevesebb benne az értelem.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu