DR. MARTONOSI GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az elmúlt év nyarán megalakult polgári koalíció kormánya programjának egyik prioritása a vállalkozók élet- és működési feltételeinek fokozatos javítása, a vállalkozók terheinek csökkentése.
Az előttünk lévő javaslat is lép egyet ebbe az irányba, amikor megszünteti a kötelező kamarai tagságot, és az ezzel együtt járó kötelező tagdíjat is. Az eddig alkalmazott kötelező tagdíj valójában nem volt más a vállalkozások széles rétegének, mint egy adófajta, amelyet nevezhettünk volna vagy nevezhetnénk kamarai adónak is, de nyilván elegánsabb volt ezt kamarai tagdíjnak nevezni.
A vállalkozók jelentős része érezhette azt, hogy adót fizet, mert a befizetett tagdíjjal szemben nem, vagy nem érzékelhetően részesült ellenszolgáltatásban. A vita során a mai napon itt, a parlamentben is elhangzott már az, hogy a kamarák kiépítették azt a szolgáltatási rendszerüket, amely alapján alkalmassá váltak a kötelező tagdíjra, illetve a kötelező kamarai tagságra. Csak gondoljanak bele, tisztelt képviselőtársaim, hogy akkor, amikor egy egyéni vállalkozó vállalkozást akar alapítani, többek között el kell zarándokolnia a kamarához is - és most nem az egyablakos rendszerről beszélek, még az azt megelőző időről, de akár az egyablakos rendszerben is -, és az elzarándoklás után a kamaránál egy kötelezően megállapított regisztrációs díjat kell neki befizetnie. Ez a regisztrációs díj a jelen helyzetben egy kötelező kamarai tagságot is jelent, és a kötelező kamarai tagság nyilván egy kötelező tagdíjfizetéssel is együttjár.
Amikor itt elhangzott a parlamentben a mai nap során, hogy a kamaráknál nem a kötelező tagságot kellene megszüntetni, hanem át kellene gondolni a kamarai tagoknak a tagdíj kedvezményét, vagy esetleg egyes vállalkozói rétegeknek a tagdíj eltörlését, akkor én azt mondtam, hogy erre gondolhattak volna a kamarák is az elmúlt években. Hisz miután ez a vállalkozó, ha nem ment jól neki a vállalkozása, egy vagy két év után tagdíjelmaradásban volt, vagy nem fizetett tagdíjat, akkor a kamara nagyon ügyes módszerrel egy végrehajtót, illetve egy céget bízott meg azzal, hogy hajtsák be a tagdíjat, ezzel is úgymond áttolva a felelősséget egy más szervezetre. A vállalkozók nyilván érezték ezt, és megpróbáltak ez ellen fellépni, már amennyire lehetett.
Én úgy gondolom, hogy a kamara, mivel a tagdíj kötelező megállapítása azt is megengedte volna, hogy bizonyos vállalkozói rétegeknek tagdíjkedvezményt vagy tagdíjmentességet adhatott volna a helyzetükre tekintettel, de ezt nem tették meg, hanem, mint említettem, egy behajtó céget küldtek a vállalkozók nyakára... Tehát ezért van az az érzet, amely már többször elhangzott ma a Házban, hogy a vállalkozók úgy érzik, vagy a vállalkozók egy része legalábbis úgy érzi, hogy semmilyen szolgáltatást nem kap a tagdíjáért.
(13.50)
A kamarai szolgáltatásokat csak egy viszonylag szűk vállalkozói réteg, illetve vállalkozás tudta igénybe venni. A kamarai választásokon nem történtek csodák, mert nem is történhettek, hiszen előre egyeztetett módon, előre egyeztetett személyek a választásokhoz érve már előre leosztották a lapokat. Így nem csoda, ha utóbb már a kamarai választások érdektelenségbe fulladtak. Persze a fentiek nem minden megyei kamarára érvényesek, voltak és vannak is üdítő kivételek és jó kezdeményezések.
Ilyen jó kezdeményezés például az úgynevezett egyablakos rendszer kialakítása, amely főleg azokon a településeken jelentett előnyt, amelyek valamilyen távolságra, különféle távolságokra helyezkedtek el a megyeközpontoktól, illetve a megyeközpontokban működő APEH-hivataloktól. Az egyablakos rendszer, úgy érzem, jó kezdeményezés volt, és úgy gondolom, hogy a későbbiekben is ki kell használni ennek az előnyeit, és talán ez a szolgáltatás is maradhat továbbra a kamaránál.
Jó kezdeményezésnek érzem még ezen túl a kiépült információs és tájékoztató, valamint képzési rendszert, amely azoknak a vállalkozásoknak, amelyek akarnak és tudnak élni a lehetőséggel, segítheti a működésüket. De ezek a fenti példák, pozitív kezdeményezések nem tudják elfedni azt a tényt, hogy a kötelező tagság mellé rendelt kötelező tagdíjfizetés rendszere nem tette érdekeltté a kamarákat a takarékos gazdálkodásban, nem ösztönöztek arra, hogy a kamarák valódi vállalkozói igényeknek megfelelő szolgáltatások kínálatával álljanak a vállalkozók elé.
Az előttünk lévő törvényjavaslat reményeim szerint jó irányba ösztönzi elmozdulásra a kamarákat azzal, hogy 2002-től a kamarák összes kiadásainak csak 50 százalékát finanszírozza költségvetési forrásokból. Többször felmerült már a vita során, hogy a kamaráknak a kötelező tagdíj eltörlése kapcsán milyen gazdálkodási nehézségeik lesznek. Azt hiszem, hogy a javaslat jól kezeli ezt a kérdést, hisz a következő évben, tehát 2000-ben még fennmarad a kötelező tagdíjfizetés rendszere, 2001-ben a költségvetés finanszírozza a kamarai kiadásokat, míg 2002-ben lép be ez a vegyes rendszer, amikor a kamaráknak a működési költségeik 50 százalékát elő kell teremteniük.
A vita során felmerült, hogy a kamarák köztestületi jellegét csak a teljes reprezentációt biztosító kötelező tagság fenntartása biztosítja. Úgy gondolom, hogy a legitimáció biztosításához az szükséges, hogy a kamarai tisztségviselők választásában valamennyi vállalkozás részt vegyen. Szerintem ezt a kérdést a törvényjavaslat jól kezeli, amikor kettéválasztja a jogosultságokat és a tisztségviselőknek csak a kamarai tagsággal és tagdíjfizetéssel bíró vállalkozókat engedi megválasztani.
Nyilvánvalóan szükséges az, és szükségesnek tartjuk, hogy a választásban minden olyan gazdálkodó szervezet, vállalkozás részt vegyen, amely a gazdasági élet szereplője. Ma már arról is beszéltünk, hogy egyes képviselőtársaim olyan dolgokat értelmeznek bele a törvénybe, amelyek nincsenek benne. Úgy gondolom, hogy ez a törvényszöveg, ami előttünk fekszik, alkalmas arra, hogy ne a sorok között olvassunk, és alkalmas arra, hogy ezt a törvényszöveget a saját olvasatunk alapján ajánljuk elfogadásra önöknek.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés