DR. MARTONOSI GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Érdekes volt hallgatni Kis Zoltán képviselőtársam azon aggodalmát, hogy az előttünk fekvő törvénymódosítás mintegy kártyaklubbá degradálja majd a kamarákat. Éppen ellentétes a véleményünk.
Úgy gondoljuk, és ezt Molnár képviselőtársam már az előbb említette, hogy a jelenleg működő kamarai rendszer sajnos nagyon szűk érdekcsoportok által igénybe vehető és hozzáférhető szolgáltatásokat tartalmaz. Épp arra gondolunk a törvényjavaslat kapcsán, hogy nem kívánunk ehhez a most működő klubrendszerhez vagy kártyapartihoz úgymond kötelező tagság révén szemlélőket, nézelődőket vagy esetleg kibiceket szervezni. (Taps és közbeszólás a Fidesz soraiban: Jól beszél!) Tehát ez a lényege ennek a módosításnak, mert úgy gondoljuk - és erre Veres képviselőtársam is már említést tett -, hogy olyan jellegű szolgáltatásokat kell a kamaráknak nyújtani, amely szolgáltatások felkeltik a vállalkozók érdeklődését, és önkéntes alapon is hajlandóak a kamarák fenntartásához pénzt szolgáltatni, illetve pénzt adni.
Köszönöm szépen. (Taps és közbeszólás a Fidesz soraiban: Bravó!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés