DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sümeghy képviselő úr azt mondta, hogy a törvényjavaslat előkészítése időszakában folyamatos egyeztetés folyt a kamarákkal. Valóban folyamatos egyeztetés folyt, csak az a javaslat, amely végül is a Ház elé került, ebben az egyeztetésben soha nem került elő. Nem erről a javaslatról volt egyetértés a kamarákkal, egy egészen más javaslatról volt egyetértés a kamarákkal. Ez a javaslat sajnos nem került a Ház elé, nem került a Ház bizottságai elé sem; úgy tűnik, hogy ez elveszett valahol az államigazgatás egyeztetési folyamatában. Nagyon fontos dolognak tartom azt, hogy ne tűnjön senki számára úgy, hogy ami a Ház elé került, abban egyetértés lett volna a szereplőkkel.
A másik megjegyzésem a következő lenne. Sikerült megszereznem ezt a bizonyos tegnap beadott 43. számú módosító javaslatot - amely mit is tartalmaz? Azt tartalmazza, amit Lakatos András megnyilatkozásában hallani lehetett, nevezetesen mindenfajta olyan közfeladatra vonatkozó utalását e törvényjavaslatnak kiszedi a javaslatból, amely korábban benne volt. Kiszedi a költségvetési hozzájárulás lehetőségét a törvényjavaslatból, tehát nincs már az az ígéret sem, mely szerint majd a költségvetés finanszírozni fogja a kamarákat. És mit tesz be? Beteszi, hogy a gazdasági kamarák kötelesek vagyonukkal elszámolni, a vagyonelszámolással kapcsolatban az Állami Számvevőszék feladatokat ad. És a végére mit tesz még be, kérem szépen? Azt teszi be, hogy ezt a vagyont elsősorban a megalakuló gazdasági kamarák céljaira kell felhasználni - de nem azt mondja, hogy ott marad a vállalkozóknál a vagyon!
No, kérem szépen, akkor itt van az, amiről az egész vita szólt! A vagyonra fájt a foga valakiknek, ezt a vagyont szeretnék megkaparintani, hiszen ettől kezdve törvényi garanciája sem lesz annak, hogy a vállalkozók befizetéséből képződött kamarai vagyonnak mi legyen a sorsa. Ott marad-e a vállalkozóknál vagy sem?
Azt gondolom, hogy ezt a javaslatot nem így kellett volna megtenni. Ezt a javaslatot vállalnia kellett volna a kormánynak, ha ez volt a szándéka. Teljesen elfogadhatatlan, amilyen irányba elmegy a dolog most már!
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés