DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, mindössze három paragrafusból álló törvényjavaslat egy alapvető alkotmányos jogot, a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot érint, mely az információszabadság alapja. Valóban igaz az, hogy ennek a jognak vannak alkotmányos korlátai, meg kell azonban vizsgálnunk, hogy melyek ezek a korlátok, mi minősül az információhoz jog alkotmányosan megalapozott, s mi nem minősül megalapozott gátjának.
A törvényjavaslat két oldalról is korlátozza, szűkíti az adatvédelmi törvényben megállapított jogot, a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló III. fejezet ugyanis meglehetősen pontosan körülhatárolja azokat az eseteket, amikor az állampolgároknak a közérdekű adatok megismeréséhez való joga szűkíthető, akadályozható, gátolható. Az 1992. évi LXIII. törvény 19. §-a rendezi ezeket a kérdéseket.
Ez a paragrafus először is az államtitok, illetőleg a szolgálati titok címén teszi lehetővé a korlátozást, másodszor 19. §-ának (3) bekezdésében felsorol nyolc nevesített érdeket, amelynek alapján, amelynek védelme érdekében olyan adat nyilvánossága is korlátozható, amely egyébként nem minősíttetett államtitoknak vagy pedig szolgálati titoknak. Végezetül ugyanezen paragrafus (5) bekezdése kimondja: "Ha törvény másként nem rendelkezik, a belső használatra készült, valamint a döntés-előkészítéssel összefüggő adat a keletkezését követő 30 éven belül nem nyilvános, kérelemre az adatok megismerését a szerv vezetője a határidőn belül is engedélyezheti."
Láthatjuk tehát, hogy egy rendkívül differenciált rendszert épít ki az adatvédelmi törvény, megerősíti az államtitok, illetőleg a szolgálati titok esetében a nyilvánosságra kerülés korlátját mint két alapvető intézményt. Emellett kisegítő intézményekhez is folyamodik, törvény alapján lehetővé teszi adatok megismerésének korlátozását, illetőleg belső használatú adatot, függetlenül attól, hogy annak az adattartalma milyen, 30 évre nem nyilvánossá minősít.
Ennek a feltételrendszernek kellene megfelelnie az előttünk fekvő, mindössze három paragrafusos törvényjavaslatnak. A szocialista frakció megítélése szerint ez a törvényjavaslat ezeknek a feltételeknek nem tesz eleget, ezeken túlterjeszkedik, lehetőséget biztosít arra, hogy az információszabadság olyankor is sérüljön, amikor ennek alkotmányos alapját már nem lehet megállapítani.
Közismert, hogy az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény 3. §-ának (1) bekezdése kettős feltételhez köti az államtitokká minősítést. Az első feltétel az, hogy az adat az államtitokköri jegyzékben meghatározott adatfajták körébe tartozzon. Valóban igaz az, hogy ez a törvény a korábbi szabályozáshoz képest szűkítette az államtitokká minősíthető adatok körét, azonban az most sem nevezhető túlzottan korlátozottnak. Ha valaki a mellékletbe is beletekint, az úgynevezett államtitokköri jegyzékbe, láthatja, hogy az általános és a különös adatfajták körébe tartozó adatok összesen 149 esetben minősülhetnek államtitoknak, ami nem kis szám, és ha valaki bele is olvas az egyes pontokba, láthatja, hogy különféle széles meghatározások is érvényesülnek benne, nemcsak konkrét adatokra történő utalásokat olvashatunk ebben az államtitokköri jegyzékben.
(8.40)
Tehát a valóban védelemre szoruló adatok szinte hiánytalanul felsorolást nyernek az államtitokkör jegyzékében. Azonban a törvény 3. §-ának (1) bekezdése nem elégszik meg ezzel a feltétellel, hanem azt is előírja, hogy az államtitokká való minősítés egyben megköveteli valamely különös nevesített érdeknek a védelmét. Előírja tehát azt, hogy a minősítő abban az esetben jogosult az államtitokköri jegyzékbe tartozó adatot államtitokká nyilvánítani, ha ennek az adatnak bármilyen formában történő nyilvánosságra hozatala, illetőleg illetékes személy elől történő eltitkolása a Magyar Köztársaság nyolc nevesített érdekét sérti vagy veszélyezteti. Ezek pedig az alábbiak: a nemzetbiztonsághoz fűződő érdek, a honvédelmi érdek, a bűnüldözési, illetőleg bűnmegelőzési érdek, a központi pénzügyi és devizapolitikai érdek, és ebbe a körbe tartoznak a külkapcsolatokkal és a nemzetközi szervezetekhez való viszonnyal összefüggő érdekrendszer, valamint külön nevesítve az igazságszolgáltatási érdek; ez akkor nyolc érdek, ha a külpolitikait és a nemzetközit összevonom.
Ez a felsorolás teljes mértékben megegyezik a 19. § (3) bekezdésében felsorolt speciális érdekekkel. Itt az állami szabályozásnak arra a vonzatára utalok, amikor törvény a közérdekű adatok nyilvánosságának törvény alapján történő korlátozását lehetővé teszi; ez a szabály az előbb már hivatkozott adatvédelmi törvény 19. §-ának (3) bekezdése.
Felmerül a kérdés, mi a célja annak, hogy kettős biztosítást alkalmazva a törvényjavaslat kiszélesíti az államtitokká nyilvánítható adatok körét. Ez a kettős biztosítás az alábbiakban foglalható össze.
Az egyik oldalról kiszélesíti az érdekek körét, beemelve a külön nevesített érdekek felsorolásába az állami szervek zavartalan működéséhez fűződő érdeket. Ugyanakkor a másik oldalon a titokköri jegyzékre figyelemmel a 13. pontba beemeli a kormány és a kormány ügyrendje alapján létrehozott testületek üléseiről készült összefoglalókat, emlékeztetőket, jegyzőkönyveket. Az egyik oldalon tehát kibővül az államtitokkör azzal, hogy nemcsak a kormány üléseire előkészített döntéstervezetek és más, úgynevezett belső használatú adatok minősülnek államtitoknak, hanem az ülésről készült valamennyi dokumentum, természetesen elvben csak akkor, ha azok nyilvánosságra kerülése az állami szervek zavartalan működését veszélyezteti. Ezzel azonban lehetőség nyílik arra, hogy bármiféle - ahogy az előbb már utaltam arra -, a kormány tevékenységével, működésével kapcsolatos dokumentum, adattartalmától függetlenül, államtitokká legyen nyilvánítható.
Mátrai Márta képviselőtársam is utalt arra, valamint a törvény indoklása is utal erre az összefüggésre, hogy ezek a dokumentumok tulajdonképpen ma is az adatvédelmi törvény 19. §-ának (5) bekezdése alapján nem nyilvános adatnak minősíthetőek. Ebben az esetben azonban - hangsúlyozza az indokolás - nincs arra lehetőség, hogy az államtitoksértést büntetőjogilag értékeljék, tehát az egyik nyilvánvaló cél a büntetőjogi szigorítás azáltal, hogy bizonyos adatfajtákat a nem nyilvánosból az államtitok körébe helyezünk át. Ugyanakkor azt is világosan látni kell, hogy az állami szervek zavartalan működéséhez fűződő érdek az a pont, ahol a túlterjeszkedés az alkotmányosan elfogadható korlátozáson megtörténik. Ennek az az oka, hogy az adatvédelmi törvény nem sorolja fel ezt a speciális védendő érdeket, mint olyat, amely alapján törvény, adat nyilvánosságra hozatalát korlátozhatja, amennyiben az nem minősül államtitoknak vagy szolgálati titoknak.
Formálisan nem áll fenn a kétharmados törvény megsértése. Ennek az az oka, hogy az államtitokról és a szolgálati titokról szóló bekezdés e felsorolást nem tartalmazza. A törvény szellemével azonban ez a kiterjesztés nyilvánvalóan ütközik. Egyben, mint erre már előttem felszólaló képviselőtársam, Világosi Gábor felhívta a figyelmet, az előttünk fekvő törvényjavaslat összemossa az államtitok és a szolgálati titok fogalmát, hiszen a szolgálati titok funkciója az, hogy az állami szervek zavartalan működését védelmezze, és ez az államtitokról és szolgálati titokról szóló törvény 4. §-ának (1) bekezdéséből teljesen egyértelműen ki is tűnik.
Ebben az esetben tehát egy olyan szabályozással állunk szemben, amely az államtitok körébe sorol át egyébként szolgálati titoknak minősülő adatot.
Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy miért született meg ez a törvényjavaslat, mi volt a közvetlen célja. A törvényjavaslat indoklásából éppúgy kitűnik, mint a sajtóból, hogy vita bontakozott ki az adatvédelmi biztos úr, illetőleg a kormány, ezen belül is a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter között abban a kérdésben, hogy kell-e a kormány üléseiről jegyzőkönyvet készíteni, és hogy a kormány ülésein született dokumentumok milyen mértékben minősíthetőek titkosnak.
A törvényjavaslat indoklása szerint a belső használatú adat egy határozatlan jogfogalom, és ebből a szempontból nézve az államtitoktörvény nem teljesen pontosan szabályoz. Azonban ez a fogalom nem az államtitokról és szolgálati titokról szóló törvényben jelenik meg először, hanem az adatvédelmi törvényben; ennek a kategóriáját veszi át az államtitoktörvény. Az államtitoktörvény, tisztelt képviselőtársaim, nem tesz mást, mint támaszkodik az Alkotmánybíróság határozatára, valamint az 1992. évi LXIII. törvényre. A törvény előkészítői rendkívüli mértékben ügyeltek arra, hogy az adatvédelmi törvényben és az alkotmánybírósági határozatban foglaltaknak megfeleljenek. A mostani változtatás - ha nem is látszik első közelítésben túlzottan jelentősnek - alapvetően érinti az előbb már említett információszabadsághoz fűződő jogot, egyben megerősíti, most már törvényi alapon, a kormány gyakorlatát, hogy saját tevékenységét nem dokumentálja.
Eddig elsősorban alkotmányjogi összefüggésekről beszéltem, és megpróbáltam röviden vázolni a közérdekű adatok nyilvánosságával összefüggő szabályozási rendszert. Most röviden ki kell térnem bizonyos tudományos érdekekre, illetőleg történelmi tényekre is.
A sajtóból közismert, hogy a magyar kormányok létezésük kezdete óta mindig elvégezték valamiféle dokumentálását a tevékenységüknek. Bár a sajtó nem fogalmazott pontosan, amikor azt állította, hogy 1848-tól egészen az Orbán-kormány hivatalba lépéséig mindig minden ülésről pontos, szó szerinti jegyzőkönyv, illetőleg hangfelvétel készült, ez az állítás mégsem állt messze az igazságtól. Ugyanis 1848-ban volt az a helyzet a Batthyány-kormány megalakulásakor, hogy nem készültek szó szerinti jegyzőkönyvek - miként ez emlékiratokból vagy például Jászay Pálnak a Batthyány-per előkészítése során tett tanúvallomásából kitűnik -, a határozatokat foglalták csak írásba. 1867-től azonban teljesen egyértelmű, hogy a kormányülések dokumentáltak voltak, és ez a dokumentálás napjainkban a kutatás számára rendkívül fontos. Aki tudományos tevékenységgel foglalkozik, a politika, a jog, a társadalom, a gazdaság történetét vizsgálja, rendkívül jelentős forrásanyagot talál akkor, amikor kormányzati szervek testületi üléseiről készült jegyzőkönyveket és más dokumentumokat elemez, vizsgál. A levéltárosok számára ez egy alapvető forrás, de azon történészek számára is, akik nemcsak az empirikus leíró közelítést művelik, hanem átfogó összefüggésekben gondolkodnak.
Csak megemlíteném, hogy ezen dokumentumok nyilvánosságra kerülése teljesen átrajzolhatja egy-egy korszak képét. Például, hogy ne mai érzékeny érdekeket sértsek, ezért a dualizmus korának egy konkrét tényére utalnék: a kiegyezés időpontjában, 1867-ben volt egy olyan minisztertanácsi ülés, amelyen az uralkodó úgynevezett előszentesítési jogát szabályozta a 64/1867-es miniszterelnöki határozat.
(8.50)
Ez előírta, hogy a kormány csak olyan törvényjavaslatot terjeszthet a tisztelt Ház elé, amelyre az uralkodó előzetesen rábólintott, amelynek a beterjesztésével az uralkodó, illetőleg annak képviselője egyetértett. Ennek alapján lehet értelmezni számos közigazgatási törvényt is, amely a dualizmusban született, például a törvényhatósági törvényt vagy például a községekről szóló törvényt. Ez a határozat nem volt nyilvános, ennek következtében a következményeivel nem számolhattak.
Miért mondom el mindezt? Azért, mert az Orbán-kormány azzal érvel: a kormány tevékenysége átlátható a nyilatkozataiból, a tetteiből, a közleményekből, a sajtóértekezletekből.
Tisztelt Képviselőtársaim! Aki a politika történetét akár csak az elmúlt 150 évben kísérte is figyelemmel, vagy akár hosszabb időtávlatokban is rátekintett erre a tevékenységre, tudhat arról, hogy minden kormányzat tevékenységének számos titkos, a köz előtt teljesen ismeretlen eleme van, függetlenül attól, hogy az egypárti, többpárti vagy más rendszerben működik-e, az államformája köztársasági-e vagy monarchikus és így tovább.
Ennek következtében arra kérem tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat és a kormány jelen lévő képviselőjét, Kontrát Károly belügyminisztériumi politikai államtitkár urat, hogy a jövő kutatóit ne fossza meg attól a lehetőségtől, hogy az Orbán-kormány tevékenységét egykor majd értékelni tudják. Ahogy Urbán Aladár megírhatta "Batthyány miniszterelnöksége" című könyvét, elképzelhető, hogy 100-150 év múlva valaki az Orbán-kormány tevékenységéről akar hasonló jellegű monográfiát készíteni. Segítsük a jövő kutatóinak ezt a tevékenységét!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés