JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Azt hiszem, a kamaráról szóló törvénymódosítás kapcsán nagyon sokan és sokféle véleményt elmondtak már, nagyon sok ismétlésnek voltunk tanúi.

Nem szeretnék ismétlésekbe bocsátkozni, de azért néhány dolgot mégiscsak el kell mondani a történetiség kedvéért is, hogyan alakultak a dolgok, amelyek mégis szükségessé tették ennek a kamarai törvénynek a módosítását.

Azt hiszem, abban nincs köztünk vita, ez többek véleményéből kiérződik, hogy a gazdasági kamarákra szükség van. Gazdasági önigazgatásra, gazdasági önkormányzásra szintén szükség van. Sajnálatos dolog a magyar történelemben, hogy volt néhány évtized, amikor ezt nem lehetett gyakorolni; erre teljesen kár visszaemlékezni, de azért a történeti hűséghez hozzátartozik.

A kamarai tagság szükségességét felismerte az Antall-boross-kormány, s megszületett végül is ez a törvény. Igen ám, de a törvény megszületése után ezzel a törvénnyel élni is kellett, s a hétköznapokban a kamarai törvényt működtetni kellett. Az első, ami a legtöbbet kifogásolt: a kötelező tagság és a kötelező tagdíj.

(13.30)

Mivel mi olyan négy évtized után érkeztünk el ehhez a kamarai törvényhez, ahol ami kötelező volt, az egyébként nagy szabadságot adott azoknak, akik akaratukat véghez akarták vinni, azért egy kicsit a kamarai törvény is ebbe a hibába esett bele. Hiszen a kötelező tagság és a kötelező tagdíj mellett azok, akik a kamara vezető testületeit képviselték, azt a gyakorlatot alakították ki, hogy akaratukat, politikai nézetüket, gazdasági elképzeléseiket a kamarán keresztül kívánták vinni.

Ez megjelent már az agrárkamarák esetében akkor, amikor a kamarai választás kezdődött, hiszen a kamarák megszerzéséért gyakorlatilag az érdekképviseletek is harcba indultak, a teszöv, a gazdakör, meg más érdekképviseletek is. A szervezettség és az előélet alapján nem volt kétséges, hogy milyen érdekképviseletek tudták elfoglalni a gazdasági kamarákban, nevezetesen az agrárkamarákban a vezető pozíciókat. Tudok olyan megyéről, ahol a teszöv egy az egyben átgyalogolt az agrárkamarába.

Kérem szépen, a demokráciában bízó, becsületes magyar állampolgárként ez nem okoz nekem különösebben gondot, hiszen bízom benne, hogy a demokrácia, a fejlődés mindenkiből kihoz valami pozitívumot. Igen ám, de ezeknek a pozitívumoknak meg is kell jelenni. Attól függetlenül, hogy kik a kamarák vezetői, ez engem mint az agrárium képviselőjét nem befolyásol. Számomra akkor működik jól egy agrárkamara, ha az agrárkamarában leképeződnek a gazdaságban levő pozíciók. Ha egy agrárkamarában leképeződik az, hogy annak 50 százaléka kisvállalkozó vagy családi vállalkozás, 20 százaléka részvénytársaság, kft., vagy 20-30 százaléka szövetkezet, és az ő érdekeik, az ő elgondolásaik a kamarán belül megjelennek, ez számomra nem probléma.

A probléma akkor kezdődik, amikor ez nem jelenik meg. Van olyan agrárkamara, amely a szakmai osztályait úgy működtette, hogy a befizetés arányában volt szavazati joga mindenkinek. Ha százmillió forint ért egy szavazatot, aki ez alatt volt... - és az egész tevékenységet bele lehetett vinni, és a szakmai osztályokban azért egy-egy gazdaságirányítási, piacszabályozási törvénnyel kapcsolatban vélekedések, állásfoglalások is születtek, ami nagyon helyes, a gazdasági kamarának ez feladata. Igen ám, de amikor a település mezőgazdasági bizottságából elindult két képviselő, az egyik egy nagy szövetkezetet vagy részvénytársaságot képviselt, a másik meg az összes többi kicsit képviselte, és tegyük fel, hogy azon a településen vagy abban a körzetben 50-50 százalék a nagy és a kicsik aránya, de amikor feljött az agrárkamara megfelelő szakági osztályába, ott már mindenki csak a saját szavazatát vitte. Tehát amikor a kis családi vállalkozásokat képviselő agrárkamarai képviselő elindult a megyéhez, már csak saját szavazatával tudott szavazni abban az osztályban, abban a szakmai osztályban.

Innentől fogva már nem volt kétséges, kérem szépen, hogy milyen érdekeket fog megfogalmazni az az illető megyei agrárkamara. Tehát mire felért a megyeszékhelyre, már elveszítette az összes többi társát. Hiába kérték számon odahaza, hogy hát mit tettél értünk, azt mondja, nem tehettem semmit, mert én már csak egy szavazatot értem. Akivel együtt elindultunk és közel azonosak vagyunk, az meg 15-öt ért.

Innentől fogva már szakmai önigazgatásról nem beszélhetünk. Lehet, hogy az alapszabályban, a szervezeti működési szabályzatokban évek alatt ezeket a dolgokat szépen belopták vagy beszavaztatták talán demokratikusan is, de attól a végeredmény az én számomra mint a gazdasági kamara tagja számára nem volt demokratikus, nem volt jó.

Föl lehetett vetni egyébként ezeket a kifogásokat vagy ezeket az észrevételeket, de nagyon nagy hatása nem volt. Ennek ellenére, ahogy a példát elmondtam, továbbra is szükségesnek látom és fontosnak tartom, hogy egy gazdasági érdekek alapján működő, önszerveződő kamara legyen Magyarországon, agrárkamara is. De ne lehessen az agrárkamarán belül érdekképviseletet, érdekképviselői csoportok alapján kiszorítócskát folytatni.

Mondta itt az egyik képviselőtársam, hogy ha önkéntes lesz a kamarai tagság, ez akarva akaratlanul átalakul érdekképviseletté. Én azt hiszem, hogy azokban a szakágakban, vagy azokban a megyékben, ahol valójában demokratikusan és minden érdeket felölelve működött egy kamara, attól függetlenül, hogy most kötelező a tagság vagy nem kötelező, ott nem fognak szétmenni, mert szükség van a gazdasági kamarákra. De viszont azokban a megyékben, ahol már ma sem gazdasági kamaraként vagy agrárkamaraként működik a kamara, hanem, mondjuk, egy teszöv érdekképviseletként, az, kérem szépen, biztos, hogy nem tudja olyan nagy arányban megőrizni a tagjait.

Ezek azok a dolgok szerintem, amelyek szükségessé tették, vagy felszínre hozták ezt a törvényt, és én bízom benne, hogy ez a vita, ami itt folyik, előbbre viszi a kamarai dolgot, nem pedig hátrább.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu