DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény módosításának célja, hogy a kiemelt közjogi státust élvező államhatalmi szervek, így elsősorban a kormány működése során keletkező adatok titkosságának és nyilvánosságának kereteit a lehető legpontosabban kijelölje. A modell értékűnek tekintett európai demokráciákban sem találunk példát arra, hogy a kormány üléseinek belső előkészítése során keletkező, illetve az üléseket dokumentáló iratok nyilvánosak lennének. A nyilvánosságra kerülés korlátozásának indoka az államhatalmi ágak közötti megosztás alkotmányos rendjében rejlik.

Az Országgyűlés által elfogadott kormányprogram megvalósítására, a törvények végrehajtására, a közigazgatás szervezésére, a bel- és külpolitika, a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségek aktuális kérdéseinek operatív kezelésére irányuló legfelsőbb szintű politikai döntések előkészítésének nemkívánatos idő előtti nyilvánossága különböző veszélyek lehetőségét hordozza. Az eddigi gyakorlat azt igazolta, hogy az államtitokká minősítés szempontjából megkülönböztetett és a törvényben nevesített állami érdekek összességében megfelelnek a nemzetközi egyezségokmányokban és ajánlásokban megfogalmazott kivételi körnek. Ezek a jogalkalmazás során mégis hiányosnak bizonyultak.

Már a jogalkotó eredeti szándéka is szem előtt tartotta a kormánynak az állami politika alakításában és végrehajtásában játszott kiemelkedő szerepét és alkotmányos felelősségét; ebből következően azt, hogy a kormányülések nem nyilvánosak. A törvény szövegében ezt a szándékot nem sikerült egyértelműen megfogalmazni. Keverednek benne a belső használatra készült, illetve a döntések előkészítésére és a döntések adattartalmára vonatkozó elvi követelmények.

Az előbbiekben említett zavar kiküszöbölését szolgálja a törvény államtitok fogalmát definiáló rendelkezésének módosítása, valamint az államtitokköri jegyzék 13. pontjának korrekciója. Mivel a jelenlegi jogértelmezési viták a titokköri jegyzék 13. pontjának szövegével kapcsolatban alakultak ki, ezért ennek megfelelő pontosítása érdekében a védett adatkör egzakt meghatározása is szükséges. A módosítás az eddigi minősítési eljárás lényegét nem érinti. Az államtitokká történő minősítés továbbra is kettős feltételhez kötött, egyrészt az államtitokköri jegyzékben nevesített adatfajta léte, másrészt pedig a törvény 3. §-ában külön nevesített államérdek potenciális veszélyeztetése miatt szükséges.

Tisztelt Ház! A módosítás nem érinti a titoktörvénybe, illetőleg az adatvédelmi törvénybe beépített azon garanciális elemeket, amelyek az információ szabadságát szolgálják. A garanciális elemek a minősítésre jogosult személy felelősségében, az általa alkalmazott minősítés törvényességében, valamint a minősítendő adat titokfogalomnak való megfelelésében vannak. Az információszabadságot szolgálja, hogy a kormányzati munkát érintő lehető legtöbb adat közreadását biztosítja a kormány ügyrendje, amely a kormány üléseit érintően tájékoztatási kötelezettséget ír elő a nyilvánosság részére.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu