MÁDAI PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Sasvári Képviselő Úr! Isten ments - nem véletlen, hogy Isten nevével kezdtem -, hogy különösebben vitatkozzunk. Egy vallomással kezdem, amit nem szoktam tenni.

Hívő vagyok, de ez az én belső ügyem. Katolikus, de azt hiszem, a katolicizmus önmagában nem fedi a kereszténységet. Ez az egyik. A század egyik, talán a leghíresebb francia teológusa, Jean Maritain, aki a rezistence egyik élenjárója volt, azt mondta az ellenállás idején: gyémántkemény szellem és krisztusi szív. Nem igazán várható el attól, hogy a szellem ne nyilvánuljon meg, de ettől még nem lehet kétségbe vonni azt, hogy a szív krisztusi.

Ön azt mondja, hogy jóakaratú ateisták. Én ezt sértőnek érzem, hívő ember létemre. Nincs jóakaratú és rosszakaratú ateista, nincs jóakaratú és rosszakaratú hívő - van jóakaratú és rosszakaratú ember. Egyébként ha ön ismeri a Szentírást, akkor tudja, hogy "Békességet a jóakaratú embernek"-ről van szó, és nem ateistáról, és nem hívőről.

Viszont van egy dolog, amiért szót kértem; ezzel be is fejezném. Ön említette a Don-kanyarból hazahozott halott megtisztelő eltemetését. '97-ben képviselőként kint jártam a Don-kanyarban, Borgyirevkában, ahol emlékművet állítottunk a Don-kanyarban elesetteknek. Minden frakció egy-egy képviselőjét meghívták; igaz, hogy saját költségünkre mentünk. Ez ugyan nem tartozik ide, de muszáj, hogy elmondjam: egy párt nem képviseltette magát - ez az öné volt. Nagyot változott a világ!

Végül befejezésül csak annyit szeretnék mondani: én nem vonom kétségbe azt, hogy templomba járni kell, hogy ünnepelni kell, hogy elmegyünk a temetőbe, mert ezt saját jogán mindenki megteheti. De hogy ki mikor menjen, hogy ezt az állam egy meghatározott napra tegye ünneppé, én ez ellen emeltem szót. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu