ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A házbizottság csütörtöki ülésén nem született megállapodás az egyes napirendi pontok tárgyalását illetően, ennek megfelelően a napirendi javaslatot elnöki jogkörömben terjesztem elő. Az Országgyűlés ülésének napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre vonatkozó ajánlást kézhez kapták. A benyújtott önálló indítványokról a javaslat függelékében tájékoztattam az Országgyűlést.

Az MSZP képviselőcsoportja a szükség aláírás csatolásával a napirendtől való eltérésre tett indítványt. Ebben azt kezdeményezik, hogy az ülés napirendjén ne szerepeljen az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és horgászatról szóló törvény módosítását kezdeményező T/1517. számú törvényjavaslat megtárgyalása. Elsőként erről a javaslatról határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az MSZP képviselőcsoportja indítványát. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a képviselőcsoport indítványát nem fogadta el.

Göndör István!

Forrás: parlament.hu