DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Fodor Gábor képviselő úr több problémát felvetett itt a beszédében, illetve még mint bizottsági hozzászóló is érintett több kérdést. Én csak egy-kettőre szeretnék kitérni, hiszen majd beszélni szeretnék a témáról.
A képviselő úr felvetette, hogy itt az önrendelkezés joga csorbul. Kérdezem, hogy kinek a joga csorbul ebben az esetben, illetve az egész kérdésfelvetés szimplifikálható-e arra, hogy mondjuk, a petesejtet adományozónak vagy a spermiumot adónak a joga csorbul (Bauer Tamás: Mind a kettő!), vagy esetleg a dajkaanya joga csorbul. Én inkább úgy kérdezném: a születendő gyermeknek nincs joga; nincs joga arra, hogy az édesanya méhében nőjön fel? Az édesanyaság csak abból áll, hogy valaki kihordja, vagy pedig abból áll, hogy kilenc hónapon keresztül az édesanyja méhében, egy áldott állapotban növekszik, majd világra jön, majd az édesanyja emeli emlőjére és táplálja? Úgy gondolom, aki foglalkozik a kérdéssel, és ezt szakemberek igazolják, a szülő-gyermek kapcsolat kikerülhetetlen része az áldott állapot, és nemcsak az anya és a gyermek szempontjából, hanem a gyermek és az apa szempontjából. Igenis, az édesapa is kommunikál az édesgyermekével.
Úgy gondolom, elsősorban a gyermek szempontjából kell ezt a kérdést nézni, hogy a gyermek kerüljön olyan helyzetbe, hogy valóban a természet rendje szerint egészségesen tudjon felnőni. Itt már elhangzott: hol van a határ, mi lesz a következő javaslat, mi lesz a következő lépés? Úgy gondolom, messzire vezet, ha elengedjük a fantáziánkat.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés