DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen. Egy rövid reagálásra kértem szót magam is, elnök úr, tisztelt képviselőtársaim. Kényszeríthető-e a törvény által valaki, hogy elfogadja a dajkaanyaság intézményét? Nem, nem kényszeríthető!
De ilyen típusú kényszer ebben a javaslatban, amit önök megszüntetni vagy eltörölni szándékoznak, nincs is, és elég messze is kanyarodtunk a törvényjavaslatnak mind az eredeti céljától, mind az eredeti megvalósítási lehetőségétől. Hiszen eredeti célját tekintve segíteni akart azoknak a családoknak, ahol az anya szerzett vagy öröklött fogyatékossága, betegsége folytán nem tud kiviselni egy terhességet. Ebből nem következik, hogy a dajkaanya bármilyen kényszerítő eszközzel arra lenne kötelezve, hogy kiviselje a terhességet. Ez nem egymással behelyettesíthető dolog.
Én reális problémának tartom mindazokat a pszichés feszültségeket, amelyek a terhesség viselésében keletkezhetnek, a dajkaanyaságban, a gyermek átadásában, de én azt gondolom, hogy ezek kezelhetők, a terhesség alatt gondozhatók, és természetesen, ha akarnánk, lehetne rá jogi megoldást találni.
Én egyetlen kérdést tennék fel: annak az évente 30-50 rászorulónak az esetében az viszont kényszeríthető-e, hogy lemondjanak erről az utolsó lehetőségről?
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés