DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A mostani vita egyértelműen jelezte, mennyire lehetetlen állapotot teremtett a kormány, amikor egymástól teljesen távol eső területeket fűzött össze egy törvényjavaslatba, s ennek a javaslatnak egyetlenegy paragrafusába egy olyan kérdést vitt bele, amely kérdés egészen más síkon mozog, mint a többi. Ennek következtében teljesen profánul hat az előző morális, etikai vita után a törvényjavaslatnak az első négy pontját tárgyaló hozzászólásom. Azonban nem kívánnám megkímélni saját magam az állásfoglalástól a dajkaanyaság kérdésében, ezért leszögezem, hogy szocialista és szabad demokrata képviselőtársaimmal értek egyet e kérdés megítélésében, bár el kell ismerni, mint ahogy néhány hozzászóló ezt megtette, hogy Horváth Zsolt felvetéseinek is van valamilyen reális magja. Azonban a megoldás e téren semmiképpen nem a tiltás, hanem az, hogy lehetővé tegyük ennek az adott problémának jogi, de ha szükséges, pszichológiai úton való megoldását, kezelését.

Ezek után áttérnék a törvényjavaslat első négy paragrafusában foglaltakra, vagyis az államigazgatást érintő javasolt módosításokra. Az első három paragrafus első közelítésben, úgy tűnik, mintha csupán szavakat változtatna meg, amikor három központi államigazgatási szervet az országos hatáskörű szervek köréből át kíván sorolni a központi hivatalokéba. Azonban ez a változtatás egy gyökeres átalakulást eredményez a magyar központi államigazgatási rendszerben. Ennek a két szervtípusnak a helyzete ugyanis alapvetően eltér egymástól. Az országos hatáskörű szerveket a kormány irányítja, s egy miniszter gyakorol felette felügyeletet, többnyire olyan miniszter, akit a törvény jelöl ki erre a feladatra. A központi hivatalok viszont egy miniszter felelősségi körébe, feladat- és hatáskörébe tartozó tevékenységet látnak el, e miniszter irányítja az adott központi hivatalt, s a kormány jelöli ki azt a minisztert, aki az irányító jogosítványokat gyakorolja.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat 1., 2. és 3. §-a lényegében egy kormányzati közigazgatási reformprogram végrehajtását kívánja szolgálni. Ezt a reformot még 1997-ben az előző kormány indította el, s az e téren még hátralévő feladatokra a 2013/1999. számú kormányhatározat rendelkezett. Ennek a kormányhatározatnak a terméke áll előttünk, azonban nem látszik egyértelműen az a koncepció, amely alapján az átalakítást a kormány javasolja. Ugyanis miközben három szervezet átminősítésére javaslatot tesz a törvényjavaslat, közben egy másik, szerdán tárgyalandó kormányzati előterjesztés egy ellenkező irányú elmozdulást tart szükségesnek, mégpedig azt, hogy a pénzügyi szervezetek állami felügyeletét egy olyan, úgynevezett szuperfelügyelet lássa el, amely szervezet az országos hatáskörű szervek körébe tartozik, a kormány irányítja a tevékenységét, s a szervezet felett a pénzügyminiszter felügyeletet gyakorol. E változtatással az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet jogállását nem változtatják meg, pontosabban a jogutód szerv jogállását, de jelenleg az Állami Biztosításfelügyelet és a Pénztárfelügyelet tulajdonképpen a központi hivatalok körébe tartozik, tehát ezen a téren az ellenkező irányú mozgás látványosan kimutatható.

Természetesen lehetne azzal érvelni, hogy ez az úgynevezett szuperfelügyelet egy olyan alapvető jelentőségű területen tevékenykedik, ahol a kormányzati közvetlen irányítás szükséges. Azonban az országos hatáskörű szervek központi hivatallá történő átminősítése pontosan azt a célt szolgálja, hogy a miniszterek feladatkörébe tartozzanak ezek a szervezetek, szűnjön meg a nagyszámú országos hatáskörű szerv, s ezek az intézmények ne kvázi minisztériumokként tevékenykedjenek. Ha felmerül az, hogy például ez a pénzügyi szuperfelügyelet különleges szabályozást igényel, akkor inkább arra kellene törekedni, hogy ez a szervezet ne kormányfüggésben, hanem bizonyos, az államigazgatási végrehajtó hatalomtól független jogállással rendelkezzen, mint például a Gazdasági Versenyhivatal.

(20.50)

Tehát nem lehet látni azt a világos kormányzati koncepciót, amely e mögött a három paragrafus mögött meghúzódik. Éppen ezért azt javasolnám, hogy ezt a három paragrafust is vegyük ki ebből a törvényjavaslatból, és a kormány az 1052/1999. számú kormányhatározat szellemének megfelelően egy átfogó szabályozást nyújtson be a központi hivatalok helyzetének rendezéséről; egy olyan törvényjavaslatot nyújtson be, amely nemcsak a neveket változtatja meg, hanem szabályozza az irányító miniszter jogosítványait, rendelkezik az utasításadás jogáról, s egyben hatósági ügyekkel összefüggésben érinti a fórumrendszer kérdéskörét is. Ennek következtében ezt a területet sokkal alaposabb, sokkal átfogóbb szabályozás alá kellene vonni.

Röviden kitérnék a törvényjavaslat 4. §-ára is, amely első közelítésben szintén csak egy kiterjesztést tartalmaz, valójában azonban gyökeresen, behatóan érinti az államigazgatás központi szféráját. Az a látszat ugyanis, hogy itt szabályozatlanság áll fenn. Valójában azonban a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 1997. évi LXXIX. törvény alkotói nem kívánták azt, hogy az államtitkárokra és helyettes államtitkárokra vonatkozó, e törvényben szereplő szabályokat alkalmazzák azon szervezetek vezetőire, akik díjazásuk, illetőleg juttatásaik szempontjából államtitkárnak vagy helyettes államtitkárnak minősülnek.

Ez egyértelműen kitűnik az 1997. évi LXXIX. törvény 53. §-ának (11) bekezdéséből, amely egy módosítást hajtott végre a gazdasági versenyjogi törvényen, annak a 42. §-át érintette, kimondva azt, hogy a Gazdasági Versenyhivatal elnökét a miniszternek, elnökhelyetteseit a közigazgatási államtitkárnak a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvényben foglaltak szerint megállapított havi illetményével azonos díjazás, illetőleg azonos juttatások illetik meg. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy a felmentésüket nem kívánták politikai döntéstől függővé tenni. Amennyiben ugyanis ezt a változtatást elfogadjuk, abban az esetben keletkezne jogbizonytalanság, hiszen a versenyjogi törvény egyértelműen kimondja, hogy mikor van helye felmentésnek. E körbe sorolja a méltatlanságot, illetőleg az alkalmatlanságot, s mindkét kategóriát pontosan definiálja is. A jogbizonytalanságot például a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettesei esetében ez a módosítás okozza; ezen túlmenően a javasolt változtatásnak az a célja, hogy ne csak a közigazgatási államtitkárok és a helyettes államtitkárok körében, hanem az országos hatáskörű szervek és a központi hivatalok vezetői és vezetőhelyettesei körében is jogilag megalapozza a politikai változtatást, a politikai személycseréket. Ezért ezt a 4. §-t sem tudja támogatni a Szocialista Párt.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu