BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Azért kértem két percben szót, hogy mérgelődjek még egy sort amiatt, hogy a fogyatékos személyek jogairól szóló törvénymódosítás ebbe a csomagba van eldugva.

Hét törvényt módosítunk, ebből négy értelemszerűen összefügg, összekapcsolódik: a foglalkoztatási törvény, a szociális törvény, a munkavédelmi és a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény összekapcsolható, mert logikusan összetartozik az a változtatási szándék, amit a kormány elénk terjesztett.

De van a javaslatban három másik törvény, többek között a fogyatékos személyek jogairól szóló törvénymódosítás, a fogyatékostámogatás kimunkálásának a kérdése, amiről ebben a vitában reggel óta méltatlanul kevés szó esik, egyszerűen azért, mert a másik nagy téma mellett nem tudjuk súlyának megfelelő módon tárgyalni ezt a kérdést is. Majd éjszaka, ha túl leszünk a több órás költségvetési szavazáson, majd éjfél magasságában három darab rádióhallgatónak elmondhatjuk a véleményünket.

Azért kértem szót, hogy kifejezzem a felháborodásomat azzal kapcsolatban, hogy ez a törvényalkotói szándék a '98-ban elfogadott törvényhez képest megkurtítja azt az ellátást, amit a törvény ígért. A törvény ugyanis az öregségi nyugdíjminimum 80 százalékában határozta meg a súlyos fogyatékosok számára a támogatást - itt pedig csak a halmozott fogyatékkal élők számára biztosítják majd a 80 százalékot, a súlyos, önmagában véve súlyos kategória pedig 50 százalékban lesz támogatva!

Azt gondolom, hogy csalódást okoz a kormány. Az érintettek arra számítottak, hogy legalább néhány forinttal több ellátást fognak kapni, és ezek a színvonalak igencsak (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ott hagyják azokat a forrásokat, ahol voltak.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu