DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr!
A kormány rendkívül fontosnak tartja, hogy a családok eltartásáról gondoskodó bányászok megélhetése biztosított legyen, ezért már korábban erre vonatkozó határozatában rögzítette, hogy a bánya esetleges bezárása esetén a dolgozók a bányánál eltöltött munkaviszonyuk időtartamának függvényében 6-24 havi, tehát fél évtől kétévi időtartamra vonatkozó havi keresetüknek megfelelő támogatást kapnak.
Az ön által említett lencsehegyi szénbánya esetében ez összesen 258 millió forintot jelent. Természetesen tudjuk, hogy ez a támogatás a foglalkoztatási eszközök passzív elemét jelenti, és elsősorban arra szolgál, hogy a dolgozók megélhetése biztosított legyen, amíg újra munkába állnak.
Örömömre szolgál, hogy az ön által említett térségben - meg kell jegyeznem, hogy meghatározóan a képviselő úrnak, a Gazdasági Minisztériumnak és egyik háttérintézménynek, az ITDH-nak a közreműködése révén - rendkívül megélénkült a beruházási tevékenység.
Őszintén sajnálom, hogy szocialista képviselőtársaim elálmosodtak és elmentek haza, mert most tudnék számot adni arról, hogy mindezek eredményeként új cégek települtek, települnek a térségben, s így jelentősen növekedett a munkahelyek száma.
Engedjenek meg néhány konkrét példát! Dorogon a Sanyo beruházásának eredményeként először akkumulátorok csomagolása és forgalmazása révén, majd 2000-től akkumulátorok gyártásával várhatóan mintegy ezer fő foglalkoztatása válik lehetővé.
Esztergomban a Suzuki fejlesztésének létszámigénye további 100-200 főt jelent, s ebben a térségben további létszámigényt jelent, hogy a rohamosan fejlődő Komáromi Ipari Parkban 1200-1400 fő foglalkoztatására készülnek, biztosítva az eddig Esztergomból és környékéről bejáró dolgozók foglalkoztatását.
Szeretném jelezni, hogy Komárom-Esztergom megyében ezeken túlmenően további nagy beruházások vannak folyamatban. Néhány konkrét példa: Tatabányán az SCI Magyarország Elektronikai Gyártó Kft. 1998-ban indította el a termelést, s '99 augusztusában már megkezdte üzemcsarnokának építését annak érdekében, hogy tevékenységét bővíthesse. Itt ez év végére 1000 fő foglalkoztatása várható. Ebben a tatabányai üzemben elektronikai egységeket szerelnek össze, és a termékeket - elsősorban számítógépeket - irodatechnikai és telekommunikációs cégeknek értékesítik.
Ugyancsak Tatabányán, három fejlesztési ütemben, összesen 50 millió dollár összegű beruházással villanymotor- és szivattyúgyárat épít a dán Grundfos cég, amely várhatóan 2000 szeptemberében kezdi meg a termelést, előzetes jelzésük szerint 350 főt foglalkoztatva.
Szintén Tatabányán épít üzemcsarnokot a francia Framaton Connectors cég is, ahol mobiltelefonokhoz való csatlakozókat szerel majd 300 dolgozó.
Oroszlány térségében a Wescast kanadai cég kipufogótorok-gyártó szerelősort hoz létre, ahol az első ütemben 500 fő, később 1100 fő foglalkoztatása valósul meg. Egyébként a munka megkezdését itt pénteken személyesen is volt alkalmam látni.
Mint a felsorolt példák mutatják, a Lencsehegyen foglalkoztatott mintegy 500 dolgozó későbbi elhelyezkedésének vélhetően nem lesz akadálya.
Természetesen mindezek mellett - megfelelő ár, azaz versenyár esetén - lehetségesnek tartjuk az energetikai szén szállítását a Magyar Villamos Művek Rt. részére, ha a lencsehegyi szénbánya és a Vértesi Erőmű között a tárgyalások eredményesen végződnek.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés