DR. ISÉPY TAMÁS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke, a bizottság előadója: Tisztelt Országgyűlés! Ebben az ügyben is részletes tényállást tartalmaz a mentelmi bizottság javaslata. Mindkét oldalról idézett nagy vita alakult a mentelmi bizottságban. Én csak egyre hívnám fel a figyelmet: a többségi és a kisebbségi véleményben is idézett alkotmánybírósági határozat egy korábbi alkotmánybírósági határozatra utalva megerősíti azt az álláspontot, miszerint paternalista hozzáállás büntetőjogi büntetésekkel formálni a közvéleményt és a politikai stílust. Ha a bíróság nem tudja formálni, akkor a mentelmi bizottság, amely sem tényállást nem állapíthat meg, sem büntetőjogi értékelést nem adhat, különösen nem tudja formálni.

Éppen ezért ebben az ügyben - arra is tekintettel, hogy a személyiségi jogok védelme iránt polgári peres eljárás is indult, amiben a vagyoni kártérítési igény is érvényesíthető - úgy ítélte meg a bizottság, hogy a polgári jogi igény érvényesítésén túlmenő, az ügy büntetőjogi értékelésére irányuló törekvés zavarja a képviselői munkát. Ezért az ezekben az ügyekben folytatott gyakorlatnak megfelelően - szintén lehet kritizálni ezt a gyakorlatot - ebben az esetben is azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Csurka István képviselő úr mentelmi jogát ne függessze fel.

Forrás: parlament.hu