DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, valóban azt kellene végiggondolni, hogy hogyan lehet a munkaerőpiac és a gazdaság oldaláról megoldani ezt a problémát. Erre nem ad választ ez a törvényjavaslat, ezt hiányoljuk, tehát az eszközrendszert hiányoljuk.
Ugyanis, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, ha azt akarjuk, hogy munkahelyek teremtődjenek, akkor át kell gondolni, hogy az infrastrukturális fejlesztés, mondjuk, Kelet-Magyarországon milyen mértékű támogatást kap a költségvetésben. Mióta önök uralkodnak (Felzúdulás a Fidesz soraiban.), azóta egyetlen kilométer autópálya nem épült meg, és a gyanúm az, hogy jövőre, 2000-ben sem fog megépülni. Hogyan lehet akkor munkahelyet hozni és munkahelyet teremteni?
A közmunkákról:
Ha önök azt mondják, hogy erre szükség van, akkor ezt bizonyítani is kell, és a legjobb bizonyítéka ennek az lenne, ha azt a '98-ban általunk adott 6 milliárd forintot már két éve nem 2 milliárdon tartanák. Ez az igazi bizonyíték, és a tettek mezejére kellene lépni!
A másik nagyon fontos dolog a civil szféra. Szintén debreceni példát szeretnék hozni. A második félévben Hajdú-Bihar megyében, Debrecen városában a szociális területen dolgozó civil szervezetek egyetlen fillér támogatást sem kaptak, kedves képviselőtársaim. Természetesen nem csodálkozom ezen, hiszen a Fidesz-frakció irányítja ezt a várost, és a szemlélet, azt hiszem, önmagáért beszél.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés