DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársak! Az elmúlt időszakban végrehajtott személycserék keretében felmentések, megbízások, kinevezések, majd az éppen kinevezettek felmentésének, leváltásának mókuskerék-sorozata következett be a légügyi irányításban.

Az elmúlt hetekben sajnos elhíresedett LRI-nél a tapasztalt igazgató menesztése után a megbízott igazgatót követő, néhány hete kinevezett igazgató miniszteri lemondatása éppen a napokban véglegesült. A légi forgalom szabályozásáért és biztonságáért felelős főhatóság miniszter úr által újonnan kinevezett légügyi főigazgatója heteken belül szintén lemondott. A helyettese, tudomásom szerint, ugyancsak benyújtotta lemondását. A repülőtéren működő fontos engedélyezési és vizsgáló hatóságnak, a légügyi igazgatóság igazgatójának leváltása óta csak megbízott vezetője van. A kérdés tehát, hogy még hány elhamarkodott vezetőcserére kell számítanunk.

Az ilyen személyi bizonytalanságot árasztó helyzetben nem meglepő az érdemi munkát végzők elbizonytalanodása, a végrehajtási fegyelem lazulása.

(14.20)

Mindez ma már nem csupán humánpolitikai, személyzeti probléma, hanem óhatatlanul kihat a légi közlekedés biztonságára is. Az Eurokontroll, az európai légi forgalom biztonságáért felelős szervezet egykori elnökeként is aggodalommal kérdezem a miniszter urat: mikor lesz a légi közlekedés területén stabilitás, mi a biztosíték arra, hogy az eddigi kétes tapasztalatokat figyelembe véve a jövőben olyan rátermett vezetők kerülnek kinevezésre, akik elődeik néhány hetes karrierjénél hosszabb ideig funkcióban maradhatnak?

Az ismételt pályáztatások közepette hogyan kívánja fenntartani miniszter úr a légi közlekedésnél a nyugodt munkakörülményeket, az utazóközönség által joggal elvárt biztonságot? Nem tart-e attól, hogy a jelenlegi szervezetlenség akár súlyosabb nem kívánt eseményekhez is vezet?

Végül, a folyamatos személycserék mellett miként kívánja megőrizni a magyar légi közlekedés iránti nemzetközi bizalmat, megtartani a korábban kivívott elismerést?

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu