ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 19., 23., 28., 30., valamint a kiegészítő ajánlás 13. pontjaiban lévő javaslatok elfogadását.

Most a támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés a külön szavazásra kért indítványok kivételével.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 200 igen, 114 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.

Az ajánlás 1. és a hozzá kapcsolódó 4., 37. és 49. pontjaiban Béki Gabriella a gyed-folyósítás kiadásainak központi költségvetésből történő térítésének elhagyását javasolja, amellyel a bevételi főösszeget csökkenti, a hiányt pedig növeli. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kovács Kálmán képviselő úr gépét kérném bekapcsolni.

Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 112 igen, 198 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.

(Kovács Kálmán szót kér.) Ügyrend? Nem jelent meg a képviselő úr neve, de megadom a szót ügyrendi kérdésben Kovács Kálmán képviselő úrnak. Tessék!

Forrás: parlament.hu