ELNÖK: Köszönjük, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja a támogatott sorból kérte kiemelni az ajánlás 21. és 27. pontjait annak érdekében, hogy az összefüggő javaslatsorról teljes egészében határozni lehessen. Ugyanakkor tájékoztatom önöket, hogy az SZDSZ képviselőcsoportja a 21. pontról kezdeményezte a határozathozatalt annak érdekében, hogy Wekler Ferencnek az ajánlás 19. ponttal kezdődő javaslatsoráról is szavazni lehessen.

Most a jegyző úr által ismertetett, és Burány Sándor és Kovács László által előterjesztett javaslatokat teszem fel szavazásra. A módosító javaslatok túlnyomó részét a mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 119 igen, 201 nem ellenében, 22 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most Mádi László és más képviselők javaslatát teszem fel szavazásra a 27. pont szerint, melyet az előterjesztő és a bizottságok egyaránt támogatnak. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 201 igen, 139 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta.

A 19. és a hozzá kapcsolódó 29., 138., 211., 366., 416., 574., 581., 611., 620., 657., 674., 691., 693., 700. pontokban Wekler Ferenc önkormányzati feladatok ellátása érdekében bevételi és kiadási előirányzatokat 72 milliárd forint összegben kíván átrendezni. Wekler Ferenc javaslatait teszem fel szavazásra az előbbiekben ismertetettek szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen, 192 nem ellenében, 16 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! Az MDF-képviselőcsoport visszavonta az ajánlás 17. és a hozzá kapcsolódó 24., 290., 302., 664., 808. pontokat. Ezt követően - ahogyan jeleztem - Jauernik István és Lamperth Mónika a szavazást megelőzően bejelentették, hogy ezeket sajátjukként előterjesztik. A módosító javaslatban az önkormányzatokat megillető személyi jövedelemadó-részesedést 7,5 százalékban kívánják megállapítani. A javaslatokat az ifjúsági, az oktatási, az önkormányzati bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 152 igen, 184 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most Mádi László és más képviselők javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 21. pontja szerint, melyet az előterjesztő és a bizottságok egyaránt támogatnak. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 204 igen, 136 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

(19.20)

A 31., 32. és 464. pontban Takács Imre a törvényjavaslat 30. § (2) bekezdése elhagyását, új bekezdéssel történő kiegészítését és a fejezetrendben egy előirányzat megemelését kezdeményezi. Lényege: a Hajdúszoboszlót elkerülő 4. számú út építéséhez további 865 millió forint álljon rendelkezésre. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 120 igen, 209 nem szavazattal, 12 tartózkodással nem fogadta el.

A 33. pontban Hegyi Gyula és más képviselők a törvényjavaslat 31. § (15) bekezdésében a közoktatási közfeladatot ellátó egyházak normatíváját 66 735 forintra kívánják felemelni. A társadalmi szervezetek bizottsága támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen, 200 nem szavazattal, 7 tartózkodással nem fogadta el.

A 37., 38., 39. és 40. pontokban alternatívák találhatók a köztisztviselői illetményalap mértékére. Kovács Tibor és más képviselők 32 500 forintot javasolnak. Kósáné Kovács Magda és Szabados Tamás 29 453 forintot javasolnak, és ennek fedezetéül az országképépítés előirányzatát kívánják lecsökkenteni. Füle István indítványa 28 500 forintos emelésre irányul. Filló Pál és más képviselők 31 500 forintot javasolnak. Először Kovács Tibor és más képviselők javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 37. pontja szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 126 igen, 214 nem szavazattal, 2 tartózkodással nem fogadta el.

Most Filló Pál és más képviselők javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 40. pontja szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 122 igen, 217 nem szavazattal, 5 tartózkodással nem fogadta el.

Most Kósáné Kovács Magda és Szabados Tamás javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 38., 161., 320. és 627. pontja szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 146 igen, 194 nem szavazattal, 3 tartózkodással nem fogadta el.

Most Füle István javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 39. pontja szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen, 192 nem szavazattal, 4 tartózkodással nem fogadta el.

Megérkezett az alelnök asszony. Engedjék meg, hogy megköszönjem együttműködésüket, és átadjam az elnöklést! (Taps.)

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Forrás: parlament.hu