ELNÖK: Nem látja akadályát.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazásra kerül sor. Megkérem önöket, foglalják el helyüket. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/1793. számú országgyűlési határozati javaslatot az imént módosított szöveg szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a határozati javaslatot 253 igen, nulla nem szavazattal és nulla tartózkodással, tehát egyhangúlag elfogadta.

(22.30)

Tisztelt Országgyűlés! Az imént elfogadott országgyűlési határozat IV. pontjának szövege szerint a bizottság tagja csak olyan országgyűlési képviselő lehet, akinek a törvényben előírt nemzetbiztonsági ellenőrzése megtörtént. E rendelkezés alapján a vizsgálóbizottság tagjainak és tisztségviselőinek megválasztására csak későbbi ülésünkön kerülhet sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a személyi javaslat megtárgyalása. Az Országgyűlés elnöke személyi javaslatot terjesztett elő H/1947. számon. Ebben Perlaki Jenő helyett Körömi Attilát jelöli a honvédelmi bizottság tagjává. A számvevőszéki bizottság további tagjaivá pedig Cseh Sándort, Perlaki Jenőt és Szabó Attilát javasolja megválasztani.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a személyi javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 266 igen, nulla nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett a személyi javaslatokat elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében is a képviselő uraknak eredményes bizottsági munkát kívánjak.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a mentelmi ügyek megtárgyalása és a határozathozatal. A mentelmi bizottság mentelmi jog felfüggesztésére irányuló határozati javaslatot nyújtott be Atyánszky György, Független Kisgazdapárt, országgyűlési képviselő ügyében H/1899. számon. Ebben azt indítványozza, hogy a legfőbb ügyész megkeresésével érintett ügyben az Országgyűlés Atyánszky György országgyűlési képviselő mentelmi jogát függessze fel.

Megadom a szót Isépy Tamásnak, a mentelmi bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni.

Forrás: parlament.hu