KISS PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretnék két megjegyzést tenni Borkó Károly képviselő úr hozzászólásához, amelyben nyilvánvalóan azért hangzottak el felvetések, mert a délelőtti vita azon időszakában, amikor ezekre próbáltunk válaszolni, nem volt módja részt venni az ülésen.
Azt szeretném kiemelni tehát, hogy egyetértünk abban, hogy a segély helyett munkát kell adni az emberek kezébe. De nemcsak ígérni kell, hanem biztosítani az erre vonatkozó feltételeket! Önök most ezzel a törvénytervezettel az eddigi 90 napos foglalkoztatási feltétel helyett 30 napos foglalkoztatási feltételt fogalmaznak meg, pláne úgy, hogy ez nem munkaügyi ellátás feltétele, hanem jogokba ütköző módon segély feltétele lett. Miért van az, hogy miközben érvelnek a foglalkoztatás, a munkavégzés mellett, csökkentik azt az időt, amit a ma munkanélkülieknek közhasznú munkában munkavégzéssel terveznek megszervezni? Miért csökkentik, ha most a változás lényege éppen az, hogy szeretnék, hogy többen foglalkoztassanak több embert a ma munkanélküliek közül.
A második dolog: önök is tudják, ma volt éppen a szavazása a közmunkaprogramokról szóló pénzeszközöknek. A kormánykoalíció pártjai nem támogatták azon javaslatunkat, hogy legalább azt a szintet érje el ez a közmunkaprogram-támogatás az összegében, mint amekkora 1998-ban volt, tehát azt a 6 milliárdos összeget. Most ennek egyharmadát költi a kormány munkahelyteremtésre, közmunkaprogramokra, közmunkaprogramokon keresztül infrastruktúra-teremtésre, amelyek a hosszú távú foglalkoztatásbővüléshez hozzájárulhatnának, hiszen ez volt a tapasztalat.
Miért van tehát az, hogy a pénzügyi feltételeit sem teremti meg annak, amit önök ígérnek, hogy segély helyett munkába állítsák az embereket? Sem a jogszabály (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), sem a pénz nem szolgálja tehát azt, amit önök megígértek és amikről szónokolnak. Arra szeretnék tehát választ kapni, miért jó ez...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés