BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Alelnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívül nagy erőfeszítésembe került, hogy már korábban kétperces hozzászólásra ne jelentkezzek, illetve hogy lemondjak róla. Most azért nem mondok le, mert azt gondolom, a vita túlmegy ezen a kétharmados dilemmán, hogyha nem kapcsolódom Horváth Zsolt beszédéhez.
Arra szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét, így Horváth Zsoltét is, hogy amit Horváth Zsolt állít, az lényeges koncepcionális különbséget tartalmaz. Ő úgy állítja be, mintha most feles eljárással el lehetne fogadni egy kicsit jó megoldást, amit ki lehetne szélesíteni egy lényegesen jobb megoldássá kétharmados törvénymódosítással. A dilemma lényege az, hogy ezek nem egymásra épülő lehetőségek, hanem más-más koncepciók, alternatívák.
Amit a miniszter úr előterjesztett, az az ellátási kötelezettséget ott hagyja az önkormányzatoknál. Amit Horváth Zsolt a képviselőtársaival módosító indítványban megfogalmazott, az az ellátási felelősséget elveszi. Az én problémám az, hogy miközben Horváth Zsolték helyesen érezték, hogy probléma van az ellátási kötelezettséggel, ha csak jogot keletkeztetünk, de nem gondoljuk végig, mi lesz a kötelezettségek oldalán, aközben az ő megoldásuk sem jó, mert kiragad egy általános egészségügyi ellátási kötelezettségből egy szűk elemet, az alapellátást, következésképpen nem oldja meg a problémát, hanem, ha úgy tetszik, még rádupláz. (Az elnök csenget.)
Következésképpen az SZDSZ mást javasol. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés